Élet-Stílus

Lárvaburger és szöcskeláb is lesz a svájci Coopokban

Svájc második legnagyobb élelmiszerlánca emberi fogyasztásra alkalmas rovaros burgerek árusításába kezd, miután a közelmúltban felülvizsgálták az ország élelmiszerbiztonsági törvényeit.

A Coop bejelentése szerint a jövő héttől lesznek kaphatók üzleteikben a rovaros termékek, köztük például a fehérjében gazdag étkezési kukac. Az Essento nevű svájci startup által gyártott élelmiszerek augusztus 21-től lesznek elérhetők a Coopok polcain többek közt Genfben, Bernben és Zürichben.

Svájc az első európai ország, ahol engedélyezték az rovaralapú élelmiszerek forgalmazását, közölte az élelmiszerbiztonsági hatóság szóvivője.

A vonatkozó törvényeket még májusban változtatták meg, ezáltal lehetővé téve háromféle rovar, így a tücskök, a szöcskék és a lisztbogár lárváinak emberi fogyasztásra történő árusítását.

Az állattenyésztésben táplálékként régóta használt rovarokat a svájci jog szerint négy generáción át kell figyelni és gondozni, mielőtt fogyasztásra alkalmas minősítést kapnak. Ennek értelmében a helyi termelés elindítása még legalább néhány hónapot igénybe vesz majd.

Ugyanakkor a vállalkozóknak lehetőségük van rovarokat importálni, de szintén nagyon szigorú feltételek mellett.

(The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik