Élet-Stílus

Sokkal több szennyezett tojás kerülhetett forgalomba

Kiderült, hogy Nagy-Britanniában 700 ezer szennyezett tojás került forgalomba, és valószínű, hogy ennek a mennyiségnek a nagy részét már megették – írja a Telegraph.

A Food Standards Agency korábban mindössze 21 ezer rovarirtó szer által szennyeződött tojásról számolt be. A tojások március és június között érkezhettek Hollandiából a szigetországba.

Óriási tojáspara van Európában, és még nagyobb is lehet
És lehet, hogy magával rántja Belgium kormányát. A belgák valamiért sunnyognak, a németek pedig elszámoltatást követelnek.

Brüsszel kedden jelentette be,  hogy a mérgező rovarirtóval szennyezett tojások hét európai országba juthattak el.

Szerdán kiderült, ennél többe, hiszen Szlovákia is bejelentette, hogy szennyezett holland tojások kerültek az országba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik