Luis Fonsi hétfő este lépett fel a Budapest Parkban, ha nem is hárommilliárd, de tízezer ember előtt, telt ház fogadta a rekorder Puerto Ricó-i énekest.
Olyan ő nekünk Latin-Amerikában, mint nektek itthon Majka. Helyi sztár, a saját környezetében mindenki imádja, de sokáig csak ennyi volt. Aztán jött a Despacito
– mondta a 24.hu-nak a koncert előtt egy hosszú évek óta itt tanuló dominikai egyetemista.
“Bár kinézetre inkább Király Viktor” – tette hozzá magyar barátnője.
Számomra Fonsi inkább az európai poppiac Fekete-Győr Andrása, nekünk újszerű, bejönnek a szokatlan szólamok, de a világ más tájain már bizonyította ez az egész, hogy működik.
Mert a reggaeton tényleg működik, egy egész kontinens bulizik rá évek óta, reggeltől estig, télen és nyáron egyaránt, sőt, aki eltöltött már négy napnál többet Spanyolországban és jól akarta magát érezni, az mondjuk a madridi Gran Vía bármelyik bárjában belefuthatott egy ütemes reggaeton buliba.
De a Despacito más: betört az európai piacra és Fonsi megmutatta, milyen egyszerű ma sztárnak lenni. Mert ma már nem lehet elkölteni úgy egy szalontüdőt egy csepeli talponállóban, hogy ne szóljon legalább háromszor az, hogy Des-pa-cito.
A pejslihez ugyan nem kell sok idő, a zsemlegombócot nyeli az ember, a tüdő omlik a szájban, a szívet rágja csak úgy istenigazából, de hogy három Despacito is lemenjen, az már a slágerség fokmérőjét is kiakasztja. Lady Gaga Poker Face-e vagy a Scooter Mariája is legfeljebb kétszer mehetett le, Guetta egyszer, Biebernél kinyomták a rádiót.
De a Despacito más, ott táncol a kanál a kézben, miközben tunkolja a gombóc a zaftot. Pedig a recept rém egyszerű. Könnyen emészthető rímpárok, a ritmus mindenek felettisége, egy kis beso (magyarul: csók), egy kis oh yeah (magyarul: ó je), egy kis tánc, meg még valami.
Részlet a dalból:
Lassan
Szeretném, hogy lassan érezd a lélegzetem a nyakadon,
Hadd súgjak olyanokat a füledbe,
amikre akkor is emlékszel, ha nem vagy velem
Lassan le akarlak vetkőztetni, csókokkal
A labirintusod falaira írni
és az egész tested kézirattá tenni.
Ez a valami pedig Daddy Yankee, a szintén Puerto Ricó-i rapper-producer, aki olyan latin-amerikai vagy spanyol sztárokkal dolgozott már együtt, mint Don Omar, Wisin & Yandel vagy épp a Luny Tunes.
Yankee lett a Despacito Habony Árpádja, rapbetétjeivel világszenzáció lett a dal.
Fonsi az egész koncert alatt remek érzékkel vegyítette a “simulj hozzám és táncoljunk együtt”, a “sírunk, olyan szépen muzsikál ez az egy szál gitár” és a megőrülős, tombolós, latinos dalait, amiért valójában kijöttek meghallgatni őt. Alig ismerik ugyan a számait a Despacitón kívül, ő mégis úgy adta elő azokat, mintha azok egytől egyik a magyar rádiók által is rommá játszott számok lennének.
A színpadi kép is profi, mögötte zenekar, mellette táncosok, fiúk és lányok, ő többször átöltözik a koncert alatt, talán hiányzik is az az érzés, hogy ugyan legyen már egy kicsit esetlen az új világsztár, ha már – kis túlzással – a múlt hónapban hallottunk róla először. Egyedül akkor lehetett érezni, hogy a Puerto Ricó-i mégiscsak más földrészhez szokott, amikor elkezdte énekelni a Guetta Without you-jából és a Shut up and dance-ből kevert verziót.
Nem véletlenül mondta azt nemrég egy belpesti DJ, ha az év elején berakta volna Fonsi mostani slágerét, meglincselték volna. Ma meg azért veszik fejét, ha nem teszi, óránként legalább egyszer. Fonsi egyébként a koncerten csak kétszer énekelte el a Despacitót, közönsége tizenkétszer is elbírta volna.
*
– Érted, miről zenél? – kérdeztem egy majdnem sírva sikoltozó lánytól, amikor Fonsi épp a kislányáról énekelt, hogy ő a legszerencsésebb apa és mennyire szereti lányát.
– Nem, de nem is ez számít. A legtöbben Ganxstát sem értik szerintem, pedig ő magyarul szövegel. Itt az életérzés a lényeg. Kiszakadsz a magyar posványodból és a tengerparton érzed magad, süt a nap, nyalogat a víz, simogat a homok.
Fonsi ehhez tökéletes.
