Élet-Stílus

Hajléktalanszállókról jöttek a vendégek a méregdrága lagziba

Elmaradt az esküvő – de a vacsorát megtartották.

Sarah Cummins a napokban ment volna hozzá vőlegényéhez, Logan Araujóhoz. A feltételes módból bizonyára mindenki számára világos, hogy a 25 éves nő és párja esküvőjét végül nem tartották meg. De a lagzi mégsem maradt el.

A pár nem árulta el, miért maradt el a menyegző, de nem kizárt, hogy a vőlegény édesanyjának közelmúltban bekövetkezett halála lehet az indok.

A váratlan események után Sarah mindent elkövetett, minden lehetséges céget végighívott, hogy a 30 ezer dollárért (8 millió forint) megrendelt, többek között Chardonnay-s tejszínes articsókás csirkemellet tartalmazó vacsorát le tudja mondani, de már nem volt mit tenni.

Így aztán Sarah úgy döntött – és ötletét a vőlegény is támogatta –, hogy a Carmelben (Indiana állam) található őrült menő Ritz Charles rendezvényközpontban mégis megtartják a vacsorát. Hajléktalanoknak.

Végigtelefonálta a környék hajléktalanszállóit, szervezett a vendégeknek buszt és ruhaadományt, majd a 170 fős termet megtöltötte fedél nélkül élő emberekkel. Rajtuk kívül a koszorúslányok és néhány családtag vett részt a vacsorán.

Facebook/Ritz-Charles

Az eseményről beszámolt az AP hírügynökség is, amely megkérdezte az egyik hajléktalan embert, aki elmondta:

A vacsora jó alkalom volt arra, hogy megmutassa nekünk, mi az, amiben adott esetben akár nekünk is részünk lehetne, vagy emlékeztessen arra, amiben egykor részünk volt.”

A BBC közlése szerint a nászút sem maradt el, csak Susant a vőlegénye helyett az édesanyja kísérte el Dominikára.

 

Kiemelt fotó: Ritz Charles / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik