Jó, egy ideig egyre kevesebben csinálták, mert a telefonok majdnem kinyírták az órabizniszt, de egy ideje ez a trend eléggé megfordult.
De a lényeg, hogy elsőre elég érthetetlen dolog a karóra koncepciójának létezése. Simán hordhatnánk az időt a nyakunkban is, vagy mondjuk a kalapunkon, csak akkor meg kalapot is kellene hordani. Előbbit egyébként csinálták is korábban lelkesen.
A karóra koncepciója ugyanis részben szükséglet, részeben természetes fejlődés volt. A nyakba akasztott órákat valóban hordták az olasz nemesek az 1500-as években. Persze inkább azt mutatta, hogy mennyi pénze van valakinek, mint azt, hogy mennyi az idő, mert ezeknek az óráknak még csak óramutatójuk volt, és a hajszálspirál feltalálásáig olyan 2-3 órát késtek/siettek is egy nap.
A nagy reformot az hozta, amikor II. Károly angol király kitalálta, hogy mellénykét fog hordani. A divat nagyjából akkor is úgy működött, mint ma, csak nem Kanye, hanem Károly diktálta. A kis mellénykéket egyre többen hordták, és külön zseb készült rájuk a zsebóráknak.
Ez a zsebórás fázis egészen sokáig tartott az időviselésben. Végül két dolog győzte le:
- A repülés,
- és az addig ismert világ legpusztítóbb háborúja.
Kezdjük a repüléssel. Alberto Santos-Dumont a XX. század első felének hatalmas sztárja volt. Igazából még mindig van egy kis vita abban, hogy ő, vagy a Wrigth testvérek repültek-e e előbb. Mert a Wrightok tartós repülése korábban volt (1903), de Santos-Dumont 1906-ban egy kerekekkel felszerelt gépen saját erejéből emelkedett a magasba, és maradt is ott.
Santos-Dumont viszonylag sokat panaszkodott egy barátjának, Lois Cartiernek, hogy a levegőben elég nehezen tudja mérni, mennyi ideje van fent, mert kényelmetlen repülés közben elővennie a zsebóráját. Cartier pedig figyelt és segített, így született meg a világ első pilótaórája, a Cartier Santos-Dumont.
Az órában az a különösen érdekes, hogy a megszületése óta folyamatosan gyártják, és ma távolabb áll a pilótaórák dizájnjától, mint bármi. Egyébként gyönyörű óra, de inkább öltönyóraként hordják, mint bármi másnak.
Soha ekkora mennyiségben nem vonult még háborúba az emberiség, katonák millióit kellett felszerelni. És egyre fontosabb szerepe lett az időnek, illetve a mérésének is a hadászatban, miközben sokkal nagyobb szükség lett a mérnökökre is. Az viszont csak akció közben derült ki, hogy rohadt nehéz a lövészárokban hason fekve elővenni a mellzsebből a zsebórát, miközben azt számolod, milyen messziről jött a lövés.
A megoldás elég hamar megszületett, úgy hívták, hogy lövészárokóra. Gyakorlatilag egy zsebóra volt, amire rossz esetben ráforrasztottak két fület, amin át lehet fűzni egy szíjat, jobb esetben pedig kicserélték az óra házát (az úgynevezett tokot), hogy füle is legyen, így karra lehessen rögzíteni. Magyarországon, ahogy az érintett országok nagy részében, egész piac épült rá a frontra induló katonák felszerelésére. Így komplett iparágak kezdtek el alpakka tokokat készíteni a zsebórákhoz, vagy bőrből kartokot díszművelni.
A katonák a visszatérés után, már amennyiben visszatértek, tovább hordták a megszokott karórájukat, amit aztán sorra ellestek a következő nemzedékek.
Igazából a hadsereg már korábban reagált ezekre az igényekre, az angol haderő már a burmai háborúban észrevette, hogy szükség lenne a karórákra, de a búr háborúk alatt kötelezővé is tette a tiszteknek, mert kellett a csapatmozgások összehangolásához.
És ez nem csak az angol haderőnél történt meg, Constat Girard, a később elég híres Girard-Perregaux alapítója már 1880-ban készített tesztként kétezer katonai karórát I. Vilmos császár kérésére.
Szóközök nélkül eddig valamivel több, mint háromezer leütést írtam, és még mindig nem tértem rá arra, melyik is volt a világ legelső karórája. Ezen ugyanis vita van. Esélyes erre a címre a Santos-Dumont, mint a legrégebb óta gyártott hagyományos karóra, de esélyesek azok a Girrard-órák, amelyeket a német hadseregnek gyártottak.
Mivel a karóra hosszú évtizedeken keresztül inkább volt női ékszer, mint használati tárgy, ezért esélyes az a karóra is, amelyet talán a világ legrégebbi óragyárának alapítója, a Breguet készített Caroline Bonapartének, Napóleon testvérének 1812-ben. De erről semmilyen kép nem maradt fent, és valószínűleg nem is olyan karóra volt, amelyet ma értenénk alatta.
A világ vitathatatlanul legjobb és leghíresebb óragyárának alapítói, Antoni Patek és Adrien Philippe készítették egy bizonyos Koscowicz bárónénak, Budapestre. Az óra 1876-ban készült el, és a gyakorlatban egy díszes karkötőbe épített kis óra volt, amelyet kulccsal kellett felhúzni. Itt lehet megtekinteni.
