A nemi sztereotípiák az élet szomorú velejárói. Földrajzi hely függő, de valamilyen mértékben a legtöbb társadalmi környezetben felbukkannak a klasszikus szerepminták. Legtöbbször már a születés előtt beskatulyázzuk a gyerekeket, a megvásárolt tárgyaknak, és a fejünkben megszülető ideáknak köszönhetően. Nagyjából borítékolható, hogy a lányok kezébe baba, illetve csillámpóni kerül, a fiúk első játékai között pedig biztosan ott lesz a kisautó és labda. Már a boltok polcain külön sorban találjuk a lányos és a fiús játékokat, szóval garantáltan nem kell gondolkodni.
Mindezzel nincs akkora baj, ha általában megpróbáljuk a mérleg nyelvét középen tartani, és nem kapunk pánikrohamot, ha Pistike pár hétig egy rongybabával a hóna alatt szeretne óvodába járni. A babaszoba színénél pedig sokkal nagyobb probléma, hogy bizonyos képességeseket nemiséghez kötünk, és ezen torz elvek mentén neveljük a gyerekeinket.
Főzés
A nők helye nem a konyhában van, és anya sem azért jött a világra, hogy 0-24-ben ivadékai kívánságát lesse a hűtő mellett rostokolva. Nagyot fordulhatna a világ, ha mindez a mi generációnk gyermekeinek már egyértelmű lenne. Kár ezért az oktatást vagy a médiát hibáztatnunk, mert mi magunk tehetünk a társadalom formálódásáért a legtöbbet. Például azzal, hogy a fiunknak is megmutatjuk, merre van a fakanál vége, hogyan kell használni egy nokedliszaggatót és megpucolni a krumplit.
Takarítás
Találkoztam már olyan anyával, aki minden lazasága ellenére képtelen volt megemészteni, hogy “szegény” fia magának vasalja az ingeit, miközben évek óta nőnemű szerelmével él.
Úgyhogy legyünk őszinték, még a legjobb családokban is jellemző, hogy a lakás tisztán tartása női privilégium. Persze mindenkinek szíve joga rendelkezni az otthoni munkamegosztásról, amikor felnőtt, és saját családot alapít, viszont a látókört gyerekkorban lehet kitágítani. A saját környezetünkre való igényesség, és ennek önálló megteremtése nem férfi-nő kérdés. Mindegy, hogy kék vagy rózsaszín rugdalózóba öltöztetjük a gyereket, a szemeteslapátot és a portörlő rongyot ugyanúgy használnia kell mindkettőnek.
Varrás
Nem vagyok egy matuzsálem, de én még csoportbontásban tanultam technikaórán: a lányok varrtak és hímeztek, a fiúk meg fúrtak, faragtak, barkácsoltak. Nem volt kecmec, bármilyen béna voltál, akkor is kipréselték belőled a textil tolltartót meg a madáretetőt.
Persze azóta sem volt kötőtű a kezemben, de legalább a fiú osztálytársaim sem tanultak meg felvarrni egy nyamvadt gatyagombot. Legalábbis az iskolában. Egy szó, mint száz, varrás alatt nem egy bélelt télikabát összerittyentését értem, hanem azt, hogy egy férfi is képes legyen megfoltozni egy zoknit, ha a szükség úgy hozza. Itt jegyezném meg, hogy részemről a lista visszafelé is érvényes. Nagyon boldog volnék, ha a szülők a lányoknak is megmutatnák közelebbről a szerszámos láda lakóit.
Stílusos megjelenés
Egy kislány esetében az öltözködés, az ékszerek és a ruhák iránti rajongás szinte automatikusan alakul. Főleg akkor, ha ezt a mintát lesi el a család nő tagjaitól. A folyamat közben részben észrevétlenül, részben a tudatos nevelésnek köszönhetően fejlődik a jó ízlése és a külsejére való igényessége. És, bár az öltözködési stílus miatti megszégyenítés nagyon nincs rendben, a fiatal fiúkat is meg kell tanítani az alkalomhoz és az alkatukhoz illően ruházkodni. Nagyon sok kellemetlenségtől megkímélhetjük őket, ha nem felnőtt korukban kell mindent elölről kezdeniük csak azért, mert a szülők szerint egy férfi nem tölt 5 percnél többet a fürdőszobában.
Felszólalni a saját érdekükben
Sok fiatal lány nem tanulja meg felemelni a hangját, ha valami rossz történik vele, bántják vagy igazságtalanság éri. De erre a képességre nem csak a “gyenge” lányoknak van nagy szükségük, hanem a fiúknak is. Nagyon fontos leckéről van szó, aminek elmulasztása súlyos következményekkel járhat a gyerek testi-lelki egészségére nézve.
Megbarátkozni az érzelmeikkel
Az egyik legrosszabb dolog, amit a fiainknak mondhatunk egy rosszul sikerült mászókás mutatvány után, hogy “a fiúk nem sírnak”. Nagyapáink és apáink olyan világban nőttek fel, ahol az egyéb környezeti hatások mellett, ehhez hasonló mondatokból is eleget kaptak az arcukba. A következmények ismertek, szóval ne csináljuk ezt a saját gyerekeinkkel. Legyünk tudatosabbak, beszélgessünk velük az érzelmeikről, ahelyett, hogy az elfojtásra bátorítanánk őket.
A külső nem minden
Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap a pozitív testkép népszerűsítése. A tudatos szülők igyekeznek a lányaikat úgy nevelni, hogy ne dőljenek be a tökéletes nőideálnak, és fogadják el magukat olyannak, amilyenek: alacsonynak, gömbölyűnek, szemüvegesnek, fogszabályzósnak, szőkének, barnának. Ez mind szép és jó, ám a valóság az, hogy az önértékelési zavar egyre inkább veszélyezteti az ellenkező nemet is. Kutatások szerint a hat-nyolc éves fiúk harminchárom-harmincöt százaléka a saját testét vékonyabbnak látja a valóságosnál, ami nem csoda, ha megnézzük a plakátokon, reklámokban pózoló félmeztelen modelleket.
Tisztelje magát és másokat
Amíg szülőként minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a lányokat megóvjuk egy esetleges bántalmazástól vagy szexuális abúzustól, addig arra már kevésbé fordítunk figyelmet, hogy a fiúkat megóvjuk egy erőszakos cselekmény elkövetésétől. Holott mindkettőnek ugyanaz volna az alapja: a magunk és a mások iránti kölcsönös tisztelet elsajátítása.
Mások engedélyét kérni
A lányok jellemzően úgy nőnek fel, hogy megtanítják őket engedélyt kérni, mielőtt csinálnak valamit. Szólnak, mielőtt elmennek otthonról, jelentkeznek a szülőknél, ha késnek és így tovább. Jobb esetben ez persze a fiú gyerekeknél is megtörténik, de azért hajlamosak vagyunk a őket lazább pórázra engedni. Pedig az igen és a nem közötti markáns különbséget a fiúknak is érteni kell, hiszen csak így fogják megtanulni, hogy a másik félnek bármikor joga van nemet mondani, ha úgy érzi a dolgok túl messzire mentek.
