Futni jó. Akkor is, ha az ember a betondzsungel közepén lakik. Legtöbbször nem is kell a zebrák és az autósok támasztotta akadályokkal megküzdeni, hiszen egyre gyakoribbá válnak a város közepén, akár közparkokban kialakított urbánus futópályák, futók százait vonzva szinte éjjel-nappal, így mozgásra bírva az esetleg elkényelmesedő nagyvárosi lakosságot. Vannak persze olyan futópályák, amelyek helyük miatt váltak izgalmassá. Ilyen a nem kimondottan futásra fenntartott, de többek között arra is használt egykori repülőtér Berlinben, a kultikus Tempelhof.
Nem érdektelen, hogy a hangárok 2015-től menekülteket fogadnak be, s a városvezetés ennek megfelelően nem adja ki semmilyen más esemény számára (így egyszerre közel 1500 ember képes megszállni itt hosszabb-rövidebb időre, sőt, a hangárok egy részét modernizálták is zuhanyozókkal látva el őket).
De térjünk vissza a futáshoz. A Tempelhof külső körében közel tíz kilométert lehet végigfutni, természetesen a kifutópályákon végighaladva. Ez már önmagában is varázslatos, de aki ennél komolyabb reptéri élményre vágyik, annak évente egyszer megrendezik ugyancsak Berlinben az éjszakai reptéri futást. Ez valójában futóverseny, melyet a fővárostól épített, de évek óta több technikai malőr miatt át nem adott reptéren, a Berlin Brandenburgon rendeznek meg. S mert ez utóbbit összekötötték a működő schönefeldi reptér kifutópályájával, az éppen landoló gépek látványa nyújtotta élményben is részesül az embert – tíz kilométernyi izzadás közben. Mindez természetesen éjszaka, sötétben, a kifutópálya fényeiben. Berlin számomra másik kedves, évente megrendezett futóversenye az állatkerti futás, melyet bárki teljesíthet, ezúttal nappal, akár félmaratoni távon is. És mindezek mellett a Berlin fut elnevezésű egyesület is folyamatosan rendez a belvároson keresztül-kasul futóversenyeket.
Persze városban futni lehet anélkül is, hogy az ember erre kialakított pályát használna. Így tesznek a New York-iak is 2004-től az első igazán alternatív mozgalom, a Bridge Runners jóvoltából. Általában szerda esténként jöttek össze New York belvárosában, és közel két órán keresztül futottak eleinte hidak mentén (Williamsburg Bridge, Manhattan Bridge), majd utána mindenfelé, akár veszélyesebb negyedekben is. A mozgalom persze eljutott más városokba és Európába is. A Bridge Runners tagjai magukat komoly futókként határozzák meg, de tisztában vannak vele, hogy valójában sokkal többről van szó: igen komoly társasági programmá formálódott a közös futás. Az alternatív futóklubok pedig egyre-másra alakultak és alakulnak a világ nagyvárosaiban, ezzel új szubkultúrát létrehozva.
Ezt a szociális jelenséget ismerte fel pár évvel ezelőtt a futócipőgyártás fenegyerekeként is ismert Nike. Klubokat hozott létre szinte minden nagyvárosban, így Budapesten is, melyeket főleg népszerű futócélpontok köré szervezett. Ilyen Budapesten a Margitszigeti Atlétikai Centrum, ami a szigetkör kiindulópontja is egyben. A Nike Running Club, mindamellett, hogy természetesen saját termékeit igyekszik népszerűsíteni, szervez közös futásokat és heti többszöri edzéseket is profi edzők bevonásával, s ezzel aztán bekapcsolódik a városi futóversenyekbe is, vagyis a közösen edző ‘csapattagok’ sokszor együtt teljesítik ezeket a tipikusan nagyvárosi versenytávokat. Fontos megjegyeznünk, mi a zseniális hozadéka ennek az egyszerű ötletnek: a futók csoportba verődve, eredményeiket közösen kiértékelve közösséget alkotnak, a szociális hálón tartják a kapcsolatot, barátságok alakulnak a legtöbbször esti, vagy kora reggeli futásoknak köszönhetően.
Az elmúlt évben a városi futást próbálta a városi ‘átmeneti’ építészetbe bevonni a Nike, Ázsiában hoztak létre átmeneti, kimondottan belvárosi edzőtereket. Az egyik a Shanghai Time Square tőszomszédságában kialakított futurisztikus hexagonális edzőterem. Hat darab futópad, egy rakás embernagyságúnál is nagyobb színes kijelző és profi edzők segítik életmód tanácsokkal az arra járó futók felkészülését a hidegebb évszakokban. A másik, Manilában létesített átmeneti nyitott futópálya, viszont már a jövőt vetíti a szemünk elé. Ez egy cipőt formázó, félig digitális futópálya. A futás megkezdésekor beállított avatar folyamatosan követi egy LED-kijelzőn a futót, közvetítve a pillanatnyi eredményt. A végén természetesen nem marad el a professzionális összegzés sem, edzői tanácsokkal.
E példákból látható, hogy a futás nem csak egészséges, de manapság sajátságos módon csapatszellemet és összetartást is képes generálni az együtt futók között. Legyen az önszerveződő csoport vagy verseny, mindenképpen lényeges városi jelenség, hiszen a hagyományos kapcsolattípusok és interakciók mellett megjelenik egy fontos mozzanat, az egymásra figyelés. A futók nemcsak egymás eredményeit lájkolják az interneten, hanem a közös edzéseken vagy akár a céltalan városi felfedezőutakon együtt, nem pedig magányosan élik meg az élményeket. Az urbánus futóversenyekre közösen készülnek, együtt vesznek részt azokon, esetleg valamilyen alapítványt, támogatandó ügyet képviselnek a versenyeken, ezzel is figyelmet keltve vagy akár anyagi támogatást is gyűjtve.
Hiszen futni jó.
Szauder Dávid, Berlinben élő köztéri látványtervező
