Még nem dobtuk le a vietnami papucsot, bátran kóstoljuk meg más nemzetek konyháit, de csak Erős Pistával
– hirdeti a Soproni Ipa reklámfilmje. Tényleg ennyire magyarosítunk mindent? És hogy viszonyulunk az új dolgokhoz?
Ha egy fülledt nyári napra gondolunk a Balaton partján, szinte látjuk magunk előtt a vietnami papucsban, hűtőtáskával, és nyakba akasztós aprópénztartóval a strand felé ballagó embereket. Szeretjük a szokásainkat, a megszokott rutinjainkat, amivel talán nincs is semmi baj. Persze csak akkor, ha közben nyitottak vagyunk az újra. Vannak viszont olyan dolgok, amikből nehezen engedünk – ezeket gyűjtöttük most össze.
A ketchup indokolatlan használata
Az egyik legdurvább dolog, ami az elmúlt években a lángossal történt, az a ketchuppel való megbolondítása, amit egyébként mi szinte mindenre ráteszünk. Amikor egy Róma melletti kis faluban, Poggio Mirtetoban olaszokkal pizzáztam, elkövettem két óriási hibát. Egyrészt késsel és villával kezdtem el enni, de itt még inkább csak kinevettek. A második bakimnál viszont már ketchupot követeltem, azt hittem, hazaküldenek.
Amit megeszek, az az enyém
Talán sehol a világon nincsen akkora forgalma az „all you can eat” éttermeknek, mint Magyarországon, pedig ez biztosan nem a mi ötletünk volt. Az a tudat, hogy most BÁRMENNYIT ehetünk, feldobja lelkünket, még akkor is, ha a kaja nem olyan finom. De szeretjük a biztonságot. Már előre tudjuk, mennyit kell majd fizetnünk, vagyis nincs meg az izgalom a számla kiérkezésekor. Fix összeg, korlátlan fogyasztás. Kell ennél több?
Halottak napja, nem Halloween?
Komoly viták vannak abból, hogy mennyire és hogyan ünnepeljük a Halloweent. Sokan azt mondják, semennyire nem kellene, ezt egyébként pont egy olyan külföldről átvett szokás, amivel nagyon nehezen barátkozunk meg.
Ráadásul furcsán is tartjuk, hiszen az angolszász hagyományokkal szemben, mi inkább csak bulizunk és dekorálunk, de a filmekből ismerős cukorkérős jeleneteket kihagyjuk. Tehát ezt a szokást át is vettük, meg nem is.
A biciklizés kultúrája
Megdöbbenve néztük évekkel ezelőtt azokat a képeket, amelyeken Hollandiában vagy az északi országokban megszámlálhatatlanul sok biciklit láttunk.
Ezekre ma már nem csodálkozunk rá annyira, mivel itthon is felismertük, hogy gyors, környezettudatos és olcsó közlekedési eszköz. Ennek ellenére nehezen barátkozunk meg a kerékpárosokkal. Ehhez persze az is kell, hogy a biciklizés szeretetét ugyan átvettük, de a kultúráját még nem igazán. Az autósok pedig nagyon nehezen szokják meg, hogy az utakon kétkerekű járművel is lehet közlekedni.
Szóval összességében elmondható, ehhez még idő kell, de jó úton haladunk.
(Mázsár Tamás)
