Régi vágyunk volt, hogy igazi, hangulatos dunaparti kikapcsolódáshoz ne kelljen átmenni a hídon, hanem itthon lehessünk! Még tavaly év elején beszélgettünk a Fellini vezetőivel, mi lenne, ha Újpesten is megvetnék a lábukat. Sokat dolgoztak vele, nem volt egyszerű
– írta a polgármester a posztjában.
A hely egyébként a Népszigeten található, aminek először a Meder utcai átjáróhídjánál próbálkoztunk, de sajnos az építkezés miatt csak gyalogosan lehet használni, így végül az északi összekötő hídra tekertünk fel kerékpárral. A helyet külön tábla jelzi az első lehajtónál, onnan pedig nagyjából két perc séta és ott is vagyunk. A kabinosoktól megtudtuk, bár nemrég nyitottak, 12-14-e között be is zárnak három napra, így előtte vagy utána tudnak csak vendégeket fogadni.
Az árnyékolóknak hála tűző napsütésben is élvezhető a hely, a mi kedvenceink pedig a kis kabinok voltak, amiket közvetlenül a víz mellé tettek, így egy fröccsel vagy sörrel élvezhetjük a naplementét. Az árakról: fél liter Soproni 520, a Staropramen 650, a Hoegaarden pedig 850. A rozé decije 300, a szörpöké 120, a kis limonádé pedig 400. A saslikok, grillezett és roston sült ételek 1300-1400 forintba kerülnek. Nem is szaporítjuk a szót, íme a képek:
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 1](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0175.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 2](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0185.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 3](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0189.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 4](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0202.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 5](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0205.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 6](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0223.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 7](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0224.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 8](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0238.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 9](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0250.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 10](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0252.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 11](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0254.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 12](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0256.jpg)
![Ilyen lett az “újpesti Fellini” 13](http://24.hu/app/uploads/2017/06/img_0259.jpg)