Élet-Stílus

Egy újágíró zsidózás helyett véletlen azt mutatta meg, hogy milyen bizarr pornót néz – FOTÓ

Kurt Eichenwald, a Vanity Fair nevű magazin egyik szerkesztője egy antiszemita kiáltványról szeretett volna feltölteni egy fotót a Twiterre, ám szerencsétlenségére a képre rákerült a böngészője is. Az internetezők szinte percek alatt meglátták a szerkesztő ballépésében a potenciált és gyorsan kikockázták, hogy mik vannak megnyitva Eichenwald-nál.

Eichenwald eredetileg azért készítette a képet, hogy megmutassa a közösségi médiában, mennyi fenyegetéssel és antiszemitizmussal kell szembesülnie zsidóként.

Az újságíróról azonban az is kiderült, hogy életében már legalább egyszer rákeresett a “tentacle porn” kifejezésre. Ezt a kicsit sem szokványos pornót gyakorlatilag egyetlen kiakasztó mondattal le lehet írni:

Polipszörnyek a csápjaikkal szexelnek fiatal lányokkal.

Íme, a feltöltött fotó:

Eichenwald Twitter/Mirror.co.uk

Eichenwald szinte rögtön reagált az őt ért “vádakra”. A válaszában a következőt írta:

Eichenwald a bizarr sztorit még bizarrabbá teszi, amikor bevonja a feleségét és a gyerekeit is, állítása szerint ugyanis azért keresett erre a pornóra, mert a felesége nem hitte el, hogy létezik ilyen.

Akárhogy is, hálásak lehetünk Eichenwaldnak, hogy megszülethetett ez az újságcikk, amiben a hokolauszttól eljutottunk egészen a japán polipszörnypornóig!

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik