Élet-Stílus

17 év próbálkozás után hatos ikreket szült

A három fiút és három lányt egy 40 fős orvosi csapat segítette világra egy amerikai egyetemi kórházban.

Hatos ikreknek adott életet egy nigériai nő a virginiai VCU orvosi egyetem kórházában – közölte szerdán az egyetem lapja. A három fiút és három lányt május 11-én, császármetszéssel segítette világra egy 40 fős csapat. A VCU Medical Center történetében ez volt az első alkalom, hogy 6-os ikrek születettek.

Ajibola Taiwo és férje a VCU News cikke szerint 17 éve próbálkoztak a gyereknemzéssel. Tavaly novemberben voltak az első ultrahangvizsgálaton, és akkor még úgy tűnt, Ajibola négyes ikrekkel terhes. Azt, hogy hat gyermeket várnak, csak januárban derült ki, amikor megérkeztek a virginiai egyetem kórházába.

Adeboye (balra) és Ajibola Taiwo (jobbra) Fotó: VCU

A kórház közlése szerint a gyerekek – akik közül a legkisebb 737 grammosan, a legnagyobb pedig 1,3 kilogrammosan született – mind jól vannak, csakúgy, mint édesanyjuk. A kicsik jelenleg az újszülött intenzív osztályon vannak.

A hatos ikrek rendkívül ritkának számítanak. A CDC amerikai közegészségügyi hivatal adatai szerint az Egyesült Államokban 2015-ben mindössze 24 olyan szülés volt, amikor ötös ikrek, vagy annál magasabb számú ikerpár született, a majdnem négymillió élveszülés között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik