Élet-Stílus

A pillanat, amikor járókelők elkapják a másodikról kizuhanó kétéves gyereket

Biztonsági kamera rögzítette a Törökországban történt esetet.

Boltosok és járókelők álltak össze egy török városban, hogy elkapjanak egy második emeleti erkélyről kizuhanó kétéves kislányt a törökországi Şanlıurfa városában – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint az Elif Çakmak nevű gyerek szülői felügyelet nélkül játszott, amikor felmászott az erkély korlátjára, ahol elvesztette egyensúlyát.

A korlátba kétségbeesetten kapaszkodó gyerek sírását meghallották a közelben dolgozó boltosok, akik több járókelővel együtt gyorsan a kislány alá álltak, hogy elkapják, ha esetleg lezuhanna. A kislány nem is bírta sokáig tartani magát, és leesett az erkélyről – szerencsére nem az alatta lévő betonra, hanem az ott rá váró férfiak karjaiba.

Az egyik boltos, Mehmet Tapsik – akinek kamerája rögzítette az esetet – a helyi sajtónak elmondta: a kislánynak nem lett semmi baja, csak nagyon megijedt. „Azután visszaadtuk a szüleinek” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik