Élet-Stílus

A hajánál fogva mentette meg feleségét a halálos zuhanástól

A kínai nő le akart ugrani egy épület tetejéről, de férje a lófarkánál fogva tartotta a levegőben, míg meg nem érkezett a segítség.

Az utolsó pillanatban sikerült megmenteni öngyilkosságra készülő felesége életét egy férfinak a kínai Shiquanban. A férfinak sikerült megragadnia a húsz méter magas épület tetejéről leugró nő haját, és annál fogva tartotta három percen át, amíg meg nem érkezett a segítség – közölte a helyi sajtó.

ponytail_save2
A hajánál fogva tartotta feleségét

„Ha csak pár másodperccel később érkezünk, már nem lehetett volna megmenteni” – mondta el a mentésben részt vett egyik rendőr egy helyi lapnak. Zuo Yu elmondása szerint a nő lófarka már kezdett kicsúszni a férj kezéből, amikor kollégáival odaérkezett, és a ruhájánál fogva visszahúzták a nőt. A mentésről videófelvétel is készült.

A beszámolók szerint a 30-as éveiben járó nő egy családi veszekedés után akart leugorni az épületről, aminek egyik utolsó emeleti lakásában laknak. A rendőrség közlése szerint a nő súlyát nem csak férje, hanem egy 30 centiméter átmérőjű cső is tartotta. Ha az nincsen, akkor a férj hiába próbálta volna megtartani a hajánál fogva a nőt, nem sikerült volna megtartania – közölte a rendőrség.

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik