Élet-Stílus

Az új Mammut mozi nyitásáról háborog néhány néző

Amint arról beszámoltunk, a napokban megnyitott a vadiúj mozi a Mammutban, melyet nagy lelkesedéssel várt a hazai közönség, naná, elég menő dolgokat ígért az üzemeltető CINEMApink, az új dizájn és felcsavart kényelem mellett olyan apró, de fontos örömhírt is kaptak a moziba járók, mint hogy náluk, bizony Coca-Cola termékek lesznek a büfében.

Azonban a nyitás, úgy tűnik, nem ment maradéktalanul zökkenőmentesen, és a társaság Facebook-oldalán felbukkantak nem éppen pozitív visszajelzések is, sokak szerint a mozi kissé elsiette a nyitást. Azt ugyan elismerik, hogy a jegyárak elég barátiak, a személyzet kedves, és igyekszik minimalizálni a károkat, a kényelemre sincsen panasz, a fotelek valóban tágasak, ám ezzel nagyjából véget is ért a pozitívumok sora.

Nincsen ugyanis jelenleg működő honlap  – a cinemapink.hu 404-es üzenettel köszönti az érdeklődőt. Így sem a vetített filmekről, sem az elérhető helyekről nincsen elérhető online információ, így azt már mondanunk sem kell, hogy a jegyvásárlás nagyjából felejtős, és a telefonos foglalás sem könnyebb: a vonalak folyamatosan foglaltak – bár egyes kommentelők szerint a Facebookon küldött üzenet célravezető, ám ezzel is érdemes óvatosan bánni, az oldal üzemeltetőinek mai posztja szerint ugyanis eléggé elúsztak az üzenetekkel. Minderről szerettük volna megkérdezni őket mi is, ám a cikk születésekor effektíve üzenetküldés funkció sem volt az oldalon, ahogy egyéb elérhetőség sem – update: azóta sikerült egyeztetnünk, a mozit jövő héten mi is teszteljük.

A személyes jegyvásárlás sem bizonyult életbiztosításnak: eleve nem készültek fel a rohamra, így a sor igen lassan haladt, ráadásul többen arról számolnak be, hogy a rendszer bitjei összevesztek kissé, így ha páros fotelbe kértek jegyet, akkor párosba kaptak ugyan, csak éppen nem egymás mellé, így ha nem kezdenek el cserélgetni, valaki mással összebújva nézhetik a filmet – végül is, így is lehet ismerkedni. A foteleken érthetetlen okból nincsen pohártartó, így horrort a jumpscare-ek miatt jobb kóla nélkül nézni.

Az elkapkodott nyitásra utal az is, hogy itt-ott még hiányoznak apróságok, mint a burkolat vagy a világító élek, és nincs elég szemetes sem. De még ez legyen a legnagyobb gond – a legtöbb negatív komment arra reflektál, ami pedig a moziélmény alapja: a kép- és hangminőségre. Alighanem beállítási hiba lehet az egész, mert az alkalmazott rendszer a hírek szerint egyáltalán nem gagyi, sőt, de a legtutibb hangrendszert sem árt megfelelően beállítani és tesztelni az éles üzem előtt: a beszámolók szerint a kép nem elég kontrasztos és éles, cserébe a hang ordít.

Azért előre temetni a hálózatot korai lenne, a fenti hibák java kiküszöbölhető lett volna, és még most is viszonylag kis presztízsveszteséggel javítható, és az értékelések nagy része még most is pozitív. Ezzel együtt a közösségimédia-menedzsmentben is van még hova tovább, az értékeléseket olvassák ugyan, a pozitívakra szorgalmasan érkezik az adminlájk, ám az észrevételekre sehol nincsen válasz, annyi sem, hogy “tudjuk, dolgozunk rajta.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik