Elismeri a szexmunkás, hogy nincs a világon az a szakma, ahol az ember ne találkozna elképesztően fura figurákkal, de azt mondja, az ő helyzete azért mégiscsak különleges. A viszony meglehetősen bizalmas közte és az ügyfelei között, így azok olyan oldalukat is megmutatják neki, amit másoknak sohasem.
Miranda Kane, exprosti, a brit Metro állandó szerzője írt arról, hogy mik voltak a legfurább helyzetek, amikkel a munkája során találkozott.
„Néhány ügyfél képtelen megérteni, hogy az egy órás díjban nincsenek benne a fények, a díszlet, a jelmez, és speciális effektek, amik a legvadabb fantáziáik megvalósításához kellenek. Másoknak pedig egyáltalán nem jut eszükbe, hogy örömlányok valójában emberi lények.”
Előbbire tipikus példa az ügyfél, aki a következővel hívta fel Mirandát:
– Vörös csipkebugyit szeretnék viselni, szűk, PVC szobalányruhát, tűsarkú combcsizmát, és bőrmaszkot!
– Persze, rendben, csak hozz mindent magaddal a találkozóra.
– Őőő… miért neked nincsenek?
Hát nincsenek – írja Miranda. „Ahhoz, hogy az összes férfi, összes fantáziájához illő ruhám legyen, mindenféle méretben, kellene, hogy legyen egy városnyi méretű raktáram.”
De akadt ennél is érthetetlenebb kérdés: „Nincs véletlenül egy bokszringed?” – miért lenne?
Vannak az örök gyanakvók. Egy férfi többször suttogva kérdezte telefonon Mirandát, hogy biztosan maximálisan diszkrét-e. „Mondtam, hogy természetesen nincs hatalmas neonreklám ajtóm fölött „prosti” felirattal, hogy az összes környékbeli tudja, miért érkeznek hozzám emberek. Nem értékelte a viccet, de sikerült megnyugtatnom. Amikor ajtót nyitottam neki, ott állt az ajtómban egy beöltözött ultraordodox rabbi.”
Egy másik telefonhívás: „Át tudnád majd hívni néhány barátodat, akik hangosan kinevetnének a kicsi farkam miatt? – nem, a barátaim nem szexmunkások.”
„Belefinganál a számba? – soha!”
„Nincs pénzem, de szívesen randiznék veled, eljönnél? – hát nézzük, csak annyit tudok rólad, hogy csóró, vagy zsugori vagy, de szívesen szörfözgetsz szexuális szolgáltatásokat kínáló oldalakon… tényleg egy főnyeremény lehetsz.”
Miranda azt írja, minden héten legalább egyszer felbukkant egy önkéntes megváltó, aki arról kezdett papolni neki, hogy kezdenie kellene valami értelmeset az életével. Persze mindig csak az után, hogy megkapták amit akartak, soha sem előtte. „Biztosan a bűntudatuk miatt csinálják, de fura érzés egy férfi szájából azt hallani, hogy istennek biztosan nagyobb tervei vannak velem, közvetlenül az után, hogy egy órán át úgy kellett bánnom vele, mint egy szamárral.”
A volt szexmunkás szerint, a legrosszabb ügyféltípus alkudozni akar. „Biztosan ez a legjobb ár, amit ajánlani tudsz – a rémálmaimban még mindig előjön, hogy ezt kérdezik. Igen, ez a legjobb ár, mert én sem tudok alkudozni, amikor be kell fizetnem az adót, a lakbért, vagy a bevásárlást. Másrészt nem egy használt autó vagyok.”
Az alkudozóknál csak egy fokkal jobbak az idővesztegetők, akik többször telefonálnak, emaileket írnak, minden apró részletre rákérdeznek, majd mégsem mennek el a nagy nehezen megbeszélt időpontra.
Miranda azt írja, a legrosszabb kliensekre gondolva mindig eszébe jut, hogy jól döntött-e annak idején, amikor a prostik életét választotta, de végül mindig arra jut, hogy jobb volt ez a munka, mint minden nap egy irodában ülni. A rossz kliensek soha nem voltak vele erőszakosak, vagy gonoszak, inkább csak idegesítők.
„Idióták, akik nem értették meg, hogy épp egy olyan nővel beszélnek, aki kész valóra váltani a legtitkosabb vágyaikat.”
