Miután Júdás elárulta, nagycsütörtök éjszakáján római katonák és a főpap emberei megkötözve vitték Jézust Kaifás főpap elé. Péter messziről követte, majd elvegyült a palota népei között, hogy lássa, mi történik. Az udvaron üldögélt, biztosan aggodalommal volt tele, ám az is megfordulhatott a fejében, vajon miért mondta a Mester, hogy mielőtt a kakas megszólal, háromszor megtagadja őt.
Megszólalt a kakas
Ekkor odalépett hozzá egy szolgáló és megszólította: “Te is a galileai Jézussal voltál!” Péter letagadta: “Nem értem, mit beszélsz” – mondta és kifelé indult a kapun. Ekkor más is felismerte, ám Péter mindenki füle hallatára, immár esküvel tagadta, hogy egyáltalán ismerné Jézust. De csak nem hagyták, többen is körülfogták:
De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul. Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: Nem ismerem azt az embert!
Azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz. Kiment, és keserves sírásra fakadt.
Méltó a halálra!
Bent eközben a főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat keresett Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék. Hamis tanúk vádaskodtak, Jézus csak hallgatott. Még akkor is, amikor a főpap már felállva szólította feleljen a vádakra.
A főpap folytatta: Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?
Magad mondtad – felelte Jézus. – De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.
A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?
Méltó a halálra! – kiabálták. Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, és közben kérdezgették: Találd ki, Messiás, ki ütött meg!
Júdás látva, mi történt, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak:
Vétkeztem – mondta –, elárultam az igaz vért.
Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!
Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát.
Pilátus mosta kezeit
Jézust Pilátus elé vitték. A helytartó tudta, hogy csak irigységből adták a kezére, de hiába faggatta ő s, hogy feleljen meg a vádakra, Jézus néma maradt. Eközben levelet kapott feleségétől, aki egy álomra hivatkozva kérte, ne legyen köze “annak az embernek” a halálához.
Ünnepnap volt, ilyenkor szokás, hogy a helytartó szabadon engedett egy rabot, Jézuson kívül pedig volt egy Barabás nevű hírhedt alak a börtönben. Pilátus megpróbálta. A néphez fordult, melyiküket engedje szabadon? A főpapok által feltüzelt emberek Barabást választották, Jézusnak kereszthalált követeltek, akárhányszor kérdezte is.
Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!
Erre az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon!
Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.
Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: Üdvözlégy, zsidók királya!
Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.
A katonák felvitték a Golgotára, ami annyit tesz, Koponyák helye. Epével kevert bort adtak neki, de mikor megízlelte, nem akarta meginni. Keresztre feszítették, egymás között sorsot vetve megosztoztak a ruháin, majd leheveredtek és őrizték. Feje fölé táblát tettek, amire büntetésének okát írták: „Ez Jézus, a zsidók királya”. Mellé két oldalra két gonosztevőt feszítettek, az arra járók, de még a mellette szenvedő két lator is folyvást gúnyolta, gyalázta Jézust: ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről…
Utoljára felkiáltott
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: Éli, Éli, lamma szabaktani? Vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? […]
Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: Ez valóban Isten Fia volt – mondták. Messziről több asszony figyelte, mi történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla.
Egy József nevű tehetős ember elkérte Pilátustól Jézus testét. Levette a keresztről, tiszta gyolcsba tekerte, és egy sziklába vájt új sírboltba helyezte. A sírkamra bejáratáshoz egy óriási követ görgetett és elment. “Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben”. Így ért véget nagypéntek, Jézus halálának napja.
(Folytatjuk.)