A hosszú hétvége előtt általában öngyilkosság nagyobb boltok felé venni az irányt, de ha már muszáj, messze nem mindegy, hogy szupermarketbe, vagy piacra megy az ember.
Óriási különbségek vannak a pultotoknál is. Több száz forintot lehet spórolni, és nem csak a húsoknál ekkora a szórás. Egyes piacokon például éppen kétszer annyi a torma, mint egy másikon. Akinek sokat számít, mennyiből jön ki egy húsvéti ebéd, az előbb jobb, ha felméri a terepet, és nem pakol le mindent az első pultról. Összesen három piacot néztünk meg, Budán a Fény utcait, Pesten a kötelező vásárcsarnok a Fővám téren és egy kisebbet a Klauzál téren. A szupermarketek közül a Spart és a Tesco online kínálatát hasonlítottuk össze a többivel. Az alap hozzávalókat kerestük: retek, torma, tojás, sonka.
Kötözött sonka
Amerre csak a szem ellát. Van, ahol odaírják, honnan való a hús, de a legtöbb helyen csak annyi szerepelt a táblákon, kötözött, vagy hagyományos füstölésű kötözött sonka.
Fény utcai piac: 1980-2980/kg
A Mammut mellett egészen sok az opció. A tízezres óriás comboktól kezdve a csülökig bármit vehetünk, de nyilván a sonka a sláger. Óriási különbségek nincsenek a hentesek között. A hagyományos sertés lapockából füstölt 2000 forinttól kezdődik, a Tóalmási már valamivel drágább, de ez az étkezési és a pác-són kívül semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz.
Vásárcsarnok: 1190-2490/kg
Az eltérést a minőség magyarázza, de azért nem mindegy, hogy ha hagyományos füstölésű kötözött sonkát keresünk, teszünk-e kört vásárlás előtt. Nagyrészt 2000 alatt vannak, a Tóalmási kilója 2400-2500 forint között mozog. A valamivel olcsóbb Zádor névvel ellátott sonkánál szintén érdemes figyelni. Az egyik pultnál 1390, míg a másiknál 1690 volt kilója.
Klauzál tér: 1990/kg
Az Akácfa és Klauzál utca közötti csarnok, amilyen kicsi, olyan jó. Már csak azért is, mert messze nincs akkora tömeg, mint mondjuk a Fény utcánál, vagy a Fővám téren. De éppen a mérete adja az egyetlen hátrányát, nincs akkora választék. A földszinti éppen nyitva tartó hentesnél a kötözött sonkaválaszték nem akkora, mint a többi helyszínen. A hagyományos füstölésű kötözött sonkát 1990/kg-os áron vehetjük meg.
Spar: 1990-2190/kg
A Sparban a vákuumcsomagolt sonkák kicsivel olcsóbbak, mint a piacon kapható barátaik. A Pick békebeli füstölt lapocka 2190/kg, a Pick füstölt-főtt sonkája pedig 1990/kg
Tesco: 1790-2690/kg
Az online felület alapján a família füstölt-főtt tarja 1790, a Délhús tarjája 1990, a Pick füstölt lapockája 2149, a Tesco saját márkás parasztsonkája pedig 2690 forint.
Retek
A zöldségek már kevesebb magyarázatot igényelnek, maximum annyi a különbség a retkek között, hogy kisebb vajretekről van szó, vagy nagyobbacskákról.
Fény utcai piac: 140-200/csokor
Vásárcsarnok: 99-129/csokor
A csarnok mérete miatt itt van a legnagyobb árkülönbség. Van, ahol 99 forintért árulták a retket, eggyel arrébb már 129 forint volt csomagja, de olyan pulttal is találkoztunk, ahol két kis csokrot adtak egy százasért. A felső határ a megnézett zöldségesek alapján nem érte el a 200 forintot.
Klauzál tér: 200/csokor
Spar: 119/csokor
A Mammutban és a Klauzál téri Sparban néztük meg a zöldségespultot.
Tesco: 119/csokor
A hónapos retken felül az áruházban újhagymás retkes pakkot lehet venni 499 forintért.
Torma
Fény utcai piac: 1500/kg
Ott jártunkkor egy pultnál árultak tormát 1500 forintért.
Vásárcsarnok:699-998/kg
Klauzál tér: 490-890/kg
A 490 forint mondjuk csalóka, mivel a két pult közül az egyiknél torma ugyan nem volt, de kis üvegekben tejszínes és birsalmás tormakrémet árultak 490 forintért. A másik pultnál 890 volt a torma kilója.
Spar: 699/kg
Aki meg nem akar reszelni 3-400 forintért vehet üvegeset. A Univert (190 gramm) 299-ért, a Kiskunfélegyházi tormát (200gramm) meg 399-ért veheti meg.
Tesco: 1190/kg
A Sparnál is említett Univer reszelt torma a Tescónál 339, a Tesco saját márkás ecetes tormája (140 gramm) 125 forint, a Kiskunfélegyházi ecetes reszelt torma (350 gramm) pedig 499 forint. A kilóra kapható torma 1190 forint.
Tojás
A tojásnál nem mindegy milyen méretűt választunk, igyekeztük a közepes tojások árait összevetni.
Fény utcai piac: 45-50/darab
Vásárcsarnok:33-36/darab
Klauzál tér:36-39/darab
Spar: 28-50/darab
A szupermarketekben nyilván nagyobb a választék, és a méretek között is jelentős az eltérés. A Sparos friss tojás a legolcsóbb 28 forintért, de innentől már nincs óriási különbség 44 és 50 forint között mozog az ár darabonként.
Tesco:28-44/darab
Nagyjából ugyanaz a helyzet. M-es méretben a Tescó sajátja a legolcsóbb, aztán 35-44 forint a tojás.
Ahogy azt sejteni lehetett, nagyobb üzletben olcsóbban lehet megoldani a húsvétot, de a sonkáknál itt találtuk a legkevesebb lehetőséget. A piacok között már sokkal érdekesebb megnézni az eltéréseket. A Fény utca a legdrágább, de a többin már mindenhol lehet viszonylag alacsony áron vásárolni, nem sokkal drágábban, mint a Sparban vagy a Tescóban.
Az árak összehasonlításnál mindig az aktuális árakat, és az éppen nyitva tartó pultok termékeit vetettük össze.