Élet-Stílus

Testi gyengédségre naponta szükségünk van

A testi érintkezés, mint a simogatás és ölelés, alapvető fizikai szükségletünk, aminek kielégítetlensége problémákat generálhat, de fordítva is igaz: probléma állhat amögött, ha valaki leszokik az érintésről. Ha valaki elutasítja a társa kezének simogatását, sőt, egyenesen rászól, hogy naaa, hagyjál már, akkor egész biztos, hogy valami gond van a párkapcsolatban, aminek ez a fajta elutasítás az egyik tünete.

Csecsemőkorban az anyai ölelés a legfontosabb fizikai szükségletünk, ám az anyáról, családról való leválással és

a szerelmi csalódások sokaságával megtörténhet, hogy elszokik a testünk az öleléstől.

Különösen az életközépi válsággal küzdő, egyedülálló férfiak és nők számára lenne fontos a folyamatos fizikai kontaktus más emberekkel – nem szexuális értelemben, hanem a szeretet motiválta fizikai érintkezés a fontos.

Fotó: Thinkstock

Párkapcsolatban, házasságban is előfordulhat, hogy túl sok éven át a túl kevés érintés és a szeretet nélkülözése elidegeníthet egymástól két embert. Annyira, hogy kényelmetlenül érezzék magukat egy ölelésben, egy érintésben, kivéve azt, amit már megszoktak: a semmitmondó szájrapuszit, köszönésképpen.

Ez a fajta pusziszkodás nem a férfi-nő kapcsolatot erősíti, sokkal inkább elvesz belőle.

Azok a nők, akik hajlamosak ennyi érintéssel beérni egész nap, igazi testvéri, baráti köteléket építenek ki a társukkal minden nap, csak nem veszik észre. Az érintés minősége is számít tehát, és az is, hogy azzal ne csupán szeretetet, gondoskodást fejezzünk ki a partnerünk irányába. A szerelem és a szenvedélyes érzelmek sem kihagyhatók, a boldog kapcsolathoz kell az érintés, amivel kifejezhetjük egymás iránti ragaszkodásunkat. Ez a hosszú távú kapcsolatokban a szexualitáshoz is fontos.

Akár otthon, akár baráti társaságban, mindenkinek jól esik, ha a társa finoman megérinti: ujjával végigsimít a tarkóján, vagy megsimogatja a kezét, ujjait. A színpadiasság természetesen az ilyen érintésekből kimaradhat, az a jó, ha ezek a gesztusok a másik felé őszinték, és valóban a férfi-nő viszonyt érezni azokban.

Megérinteni minden nap azt az embert, akit szeretünk, és akivel együtt élünk, a bizalom egyik legfontosabb jele.

Ráadásul az öleléssel szabályozhatók az érzelmek, például az idegességet tompítja, ha az, akit a legjobban szeretünk a világon, megölel.

Kétségtelen, hogy azok a párok, akik hosszú évek óta élnek együtt, és gyakran csókolóznak, ölelkeznek, simogatják egymást, boldogabbak mint azok a párok, akik már leszoktak az érintésről. Pedig a mindennapi érintés a minőségi szexuális élethez is fontos, akár 15 év házasságban is. A nők számára egy szeretetteljes férj vagy társ, nagyobb szexuális élvezetet is adhat: a mély szeretet a mindennapi, minőségi érintésekben fejeződik ki, ami bizalmat és ragaszkodást épít fel a női lélekben. Így jobban, bátrabban megnyílnak szex közben, és képesek átadni magukat a testiségnek.

A képlet tehát egyszerű, ha száműzzük a megszokott, semmitmondó érintéseket és puszikat, helyettük szánunk időt arra, hogy csókolózzunk, hogy odafigyelünk arra, ha a másik mosogat, megcsókoljuk a nyakát finoman, akkor máris tettünk azért, hogy a kapcsolat ne laposodjon el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik