A delfinek két nagy csoportja sodródott a Déli-szigeten lévő Farewell Spit sekély parti vizeibe, onnan a szárazföldre: 350 pusztultel, köztük az a húsz, amelyet el kellett altatni.
Száz állatot önkéntesek segítettek vissza a tengerbe, több mint 200 magától úszott vissza az éjjeli dagállyal. Önkéntesek százai, köztük gazdák és turisták napokon át locsolták vízzel az állatokat, hogy fel ne melegedjenek. Dagálykor igyekeztek visszajuttatni őket a vízbe.
Több mint 400 delfin
Dalokat énekeltek nekik, elnevezték őket, úgy bántak velük, mint a nagyra nőtt gyerekekkel
– idézi az MTI Herb Christopherst, a környezetvédelmi hatóság képviselőjét. Mindenki reméli, ezzel vége a szomorú eseménynek, bár lehetséges, hogy néhány delfin visszatér és újra megfeneklik a parti fövenyen.
Az első hullámban több mint 400 delfint találtak a parton csütörtök éjjel, sokuk már nem élt. Szombaton az önkénteseknek sikerült visszaúsztatni a még életben lévőket, de órákkal később egy különálló delfinraj került bajba a parton. Az önkéntesek vízben állva alkottak élő láncot, hogy megakadályozzák a delfinek újabb partra vetődését, bár figyelmeztették őket, hogy az egyik állaton cápaharapásnak tűnő sebesülést fedeztek fel.
Nem tudni, miért
Farewell Spitet, a Tasman-tengerbe benyúló keskeny földnyelvet delfincsapdának is nevezik, mivel hosszú partvonala, lassan mélyülő vize valószínűleg megzavarja az állatok navigációját: ha a közelébe kerültek, nehezen tudnak eltávolodni onnan.
Többféleképpen magyarázzák, miért kergetik magukat veszélybe a delfinek a partra sodródással, egyes vélemények szerint zsákmányt űzve jutnak túl közel a szárazföldhöz, mások úgy vélik, a csoport egy beteg tagját próbálják megvédeni, közben tévednek el.