Élet-Stílus

Négy hónapos terhes vagyok – jelentette be a brit férfi

A 20 éves Hayden Cross, aki korábban nő volt, még az előtt szeretné kihordani a babát, hogy végrehajtanák rajta a teljes nemátalakítást – írja a The Sun.

Nagy-Britanniában ő az első olyan ember, aki ugyan már hivatalosan is férfiként él, de állapotos lett. Elmondása szerint egy névtelen spermadonor segítségével esett teherbe, akit a Facebookon talált. A megtermékenyítést maga végezte el fecskendő segítségével.

Hayden már három éve élt férfiként és szedett nemátalakító hormonokat, amikor úgy döntött, hogy gyermeket szeretne. Erre az időre fel is hagyott a tablettákkal.

hayden-2

Korábban a petesejtjeit akarta lefagyasztatni a nemátalakítás megkezdése előtt, de a brit egészségügyi szolgálat nem vállalta az eljárást, így Hayden végül a spermadonor mellett döntött. A melleit és a női nemi szerveit csak a szülés után fogják eltávolítani.

A döntést teherbe eséséről azzal magyarázta, hogy biológiai utód nélkül nem annak a férfinak és apukának érezné magát, akivé szeretne válni. Ezért halasztotta el az operációkat.

Hayden azt is bevallotta, hogy kényelmetlenül érzi magát terhesen, hiszen ő ízig-vérig férfinek tartja magát, ez pedig abszolút női állapot. A mostani helyzetéért az egészségügyet okolja, amiért nem segítették, hogy a petesejtjei lefagyasztásával később is apává válhasson, a magáneljárás költségeit ugyanis nem tudta volna finanszírozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik