Élet-Stílus

Egyetek kihalófélben lévő állatot, hogy megmeneküljenek a kihalástól

Első hallásra őrültségnek tűnhet, de van benne logika.

Csak egyféleképpen lehet megmenteni a kihalástól egy ritka amerikai házisertés fajtát: ha minél többen kezdik el enni – írta az ABC News. „Tudom, hogy furcsán hangzik, de enni kell egy ritka fajtát, hogy visszatérjen” – mondta el a televíziónak Susan Frank, aki négy éve kezdett el foglalkozni a század elején még rendkívül népszerűnek számító amerikai mulefoot házisertés fajta tenyésztésével, Maine államban található birtokán.

A fajtából mára már kevesebb mint 500 bejegyzett tenyészkoca maradt az Egyesült Államokban, pedig a huszadik század elején még nagyjából kétszáz csorda volt belőle az országban. Frank most azért küzd, hogy a fajta újra régi fényében tündököljön. Ezt pedig szerinte csak úgy lehet elérni, ha az emberek újra elkezdik enni. Ezzel ugyanis nő a kereslet, amivel el lehet érni, hogy többen kezdjenek el foglalkozni az állatok tenyésztésével.

Ezt felismerte az amerikai mezőgazdasági minisztérium is, ami 50 ezer dolláros támogatást adott a mulefoot disznók húsából készült termékek népszerűsítésére. „Ha senki sem akarja a húsukat, ki tartaná őket? Ez nem olyan, mint egy papagájt tartani” – jelentette ki az ABC News-nak egy marylandi disznótenyésztő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik