- Halkabban már!
- Anyádék alszanak?
- A papáék alszanak?
- A gyerekek alszanak?
- Mennyit ittál?
- Sokat ettél?
- Teljesen kiakasztottak ma!
- Te most is csak arra tudsz gondolni?
- Holnap mikor indulunk?
- Meddig maradnak?
- Mikor lesz már vége?
Nagyjából ezekkel az agresszív minipárbeszédekkel lehet a legszemléletesebben leírni, hogy miért nem szexelnek szinte semennyit a párok a karácsonyi forgatag alatt. Úgy látszik, ironikus módon épp a szeretet ünnepén nem jut annyi időnk és figyelmünk egymásra, hogy vonzalmunkat testi úton is kimutassuk a párunk felé.
A karácsonyi prüdéria egyfelől persze érthető, hiszen kinek lenne kedve úgy szexelni, hogy a szomszéd szobában alszanak a 70 éves nagyszülők, akiknek órákkal azelőtt még
De ne gondoljuk azt, hogy az egyedülállók jobb helyzetben vannak. A látogatottsági adatok szerint az ünnepi időszakban pornót is sokkal kevesebben néznek, amelyből egyenesen következik, hogy ekkor jóval kevesebben segítenek önmagukon. Pedig, ha valami segítene túllendülni a karácsonykor felgyülemlett feszültségen, akkor az egy kiadós szex, vagy önkielégítés lenne.
Na, kinek hozott jó nagy ajándékot a Jézuska?
Persze bőven akadnak olyanok, akiknek sikerül túltenniük magukat a testi örömök miatt érzett lelkiismeretfurdaláson, sőt, sokan még ki is használják a karácsonyt és beépítik az ünnep egyes elemeit a szerepjátékba.
A karácsonyi prüdéria és álszentség mára már odaáig fajult, hogy elkezdtek megjelenni néha egészen meghökkentő “Weird Christmas” pornófilmek. Ezekben már nem csak arról van szó, hogy az izmos Mikulás megajándékozza az éjjel közepén felébredő, ajándékra váró fiatal lányt, hanem szerepet kapnak a rénszarvasok, sőt, néha még a karácsonyfa is.
Sajnos ennek a cikknek a 18-as szűrője sem elég ahhoz, hogy a fent említett filmeket idelinkelhessem, így pár borítóval és screenshottal búcsúzom, mindenkinek kellemes karácsonyt az ünnep utolsó napján!