Élet-Stílus

Áll a bál a brit miniszterelnök bőrnadrágja miatt

Pedig a férfi politikusok ennél drágább ruhadarabokat hordanak, az mégsem tűnik fel senkinek.

Politikai vita robbant ki Nagy-Britanniában amiatt, hogy Theresa May miniszterelnök egy 350 ezer forintos bőrnadrágban pózolt a Sunday Times című lapnak adott interjúhoz készült fényképeken.

May öltözködésével hivatalba lépése óta foglalkozik a közvélemény, ami abból a szempontból nem csoda, hogy a kormányfő nagy érdeklődést mutat a divat iránt. Kedvenc divattervezője nem más, mint Vivianne Westwood, akinek neve az 1970-es évek punkmozgalmának öltözködési stílusával forrt össze.

Az Amanda Wakeley által tervezett nadrág – amihez May ötvenezer forintos Burberry sportcipőt húzott – azonban kivágta a biztosítékot. Párton belül is kritizálták érte: Nicky Morgan képviselő azt mondta, neki nincs bőrnadrágja, és az esküvői ruháján kívül soha semmire nem költött ennyi pénzt.

Morgan és mások is úgy vélekedtek, hogy May több százezres nadrágja annak a jele, hogy a miniszterelnök elveszítette kapcsolatát a hétköznapi emberek valóságával.

Csakhogy elegánsan elsiklottak afölött, hogy a brit férfi politikusok némelyike ennél jóval drágább ruhákban jelenik meg, mégse támadják őket ezért.

Igaz, hogy az előző miniszterelnök, David Cameron öltönyei nem voltak olyan feltűnőek, mint egy bőrnadrág, de első hivatali éveiben előszeretettel viselte Richard James darabjait, amelyek ára az egymillió forintot is bőven átlépte. Később – talán spórolásból – szabót váltott, és Geoffrey Golding öltönyeiben jelent meg, amelyek ára 700 ezer forint körül mozog.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjét viszont épp „rosszul öltözöttsége” miatt kritizálták sokan. Jeremy Corbin a bírálatok hatására sem vett milliós ruhadarabokat, de beszerzett a Marks and Spencerből egy jobb öltönyt, a 200 ezres árkategóriából. (The Washington Post)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik