Élet-Stílus

Erős gyógyszer hatása alatt írt levelet tanárának – rossz ötlet volt

„Köszönöm, Kevin pajtás.”

Abby Jo Hamele a Nebraska-Lincoln egyetem hallgatója, akinek novemberben eltávolították az egyik bölcsességfogát. Ez persze még nem lenne elegendő ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe.

Viszont a 19 éves lány nagyon erős érzéstelenítőt és fájdalomcsillapítót kapott, és – mint tudjuk – az ilyen drogok hatása alatt olykor elég furán viselkedik az ember.

Az csak a kezdet volt, hogy amikor játszott a kutyájával, végig azt hitte, hogy egy korábban elhalálozott családi kutyus van az ölében. Aztán megtudta, hogy nem, és zokogni kezdett.

De a bajok csak ekkor kezdődtek. Abby ugyanis úgy érezte, jó ötlet ilyen állapotban írni az egyetemi tanárának.

A rengeteg elírással, félreütéssel megspékelt e-mailben halasztást kért: tudatta, hogy nem fogja tudni időre leadni a dolgozatát. Már az indítás nagyszerű, hiszen megszólításnak csak ennyit ír:

Kevin,”

aztán közli, hogy emlékszik, hogy november 22-ig kellett volna leadni a dolgozatot, de sajnos kivágták a bölcsességfogát, és a szervezete nem túl jól reagál a gyógyszerre.

Majd rákérdez, van-e mód arra, hogy később küldje el a dolgozatot, ami azért lenne fontos, mert ez most rosszul sikerülne neki, pedig ő jól szokott teljesíteni. Idézünk a csodálatos e-mailből, megpróbálva érzékeltetni az elírásokat:

kérem, uram, nagyon keményen dogKloztam, és azt hiiittem, hogy kéeps leszek iddőre végetni, de a doktorom azt mondja, vallószínűleg a hálaadási pulykáig nem is leszek jól. Ha nemet mond, az is oké, de szomorú lennék, és nagyonnnn szeretné m, ha igent mondana. Köszönöm, Kevin pajtás.”

Az aláírásnál nem csak a nevét jegyezte le, de annak kiejtését is, hátha érdekli a tanárát.

hamelee

Aztán jött egy utóirat, amelyben tudatja, hogy ezután mindig válaszolni fog az órákon, és hogy vesz a tanárának a táblára író filceket, amelyek fognak is (bár ez nem az ő dolga lenne). Sorait így zárja:

Szeretlek, viszlát.”

A BuzzFeed cikkéből kiderül, hogy Abby az üzenetet utána „józanon” is elolvasta, hülyére röhögte magát, majd kiposztolta a Twitterre. 46 ezren like-olták.

Hello Abby, hát, ez az e-mail kicsit unortodox lett.”

– így kezdődik a tanár válasza, aki arra gyanakszik (helyesen), hogy a levél a szájsebészeti műtét során kapott gyógyszerek hatására született. Tudatja vele, hogy

egészen más volt a határidő, mint amit Abby említ,

úgyhogy még több mint egy hete van megírni a dolgozatot. Végül reményeit fejezi ki, hogy a leadandó anyagban jobb lesz Abby helyesírása.

 

Kiemelt fotó: twitter/jabbyo3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik