Élet-Stílus

Habtenger öntött el egy utcát – videó

Habzsi-dőzsi!

Olyan látvány tárult a járókelők elé Santa Clara egyik utcájában november 18-án pénteken dél körül, hogy alig akartak hinni a szemüknek – írja a BuzzFeed.

Az egész környéket hab lepte be, olyan fehér volt minden, mint HABony Árpád legszebb álmában.

Egy dahabig nem lehetett tudni, mitől nézett ki úgy az utca, mintha egy hete folyamatosan habparty zajlana, de aztán a helyi tűzoltóság illetékese bejelentette, hogy a közeli reptéren az egyik poroltó készülék meghibásodása miatt fehéredett ki a környék.

A massza csurig megtöltötte az épületet, aztán kitódult az utcára.

Az első jelentések szerint másfél méteres habréteg állt a környéken, de jött egy motoros, aki nem habozott, és keresztülhajtott a tengeren…

…majd amikor habtestével kiemelkedett a habokból, elmondta, hogy a massza magassága

inkább a három méterhez közelít.

Egy rendőrtiszt szavaiból az derült ki, hogy az anyag nem veszélyes a lakosságra, HABár az egyik helyi csatorna arról számolt be, hogy érintése irritálhatja a bőrt.

Senkinek nem volt ötlete a hab eltüntetésére vonatkozóan, mindenki csak hablatyolt, az említett rendőrtiszt azt nyilatkozta, hogy az anyag magától felszívódik majd, ám a tűzoltóság később Twitteren közölte, hogy reHABilitálják a környéket, és már el is kezdték a várhatóan órákig tartó műveletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik