Az nem vitás, hogy a demokrata elnökjelöltet nagyon megviselte a szinte a semmiből jövő választási vereség. Clinton annyira ki volt akadva, hogy nem is mondott beszédet a híveinek, azon az éjszakán valósággal elvonult a világ elől. Az azóta eltelt pár napban is a legtöbbet az amerikai zavargásokról és Donald Trump első “elnöki szárnypróbálgatásairól szóltak”,
Margot Gerster, nagy Hillary-szavazó, nagyon kiakadt a keddi választási eredményeken. Az NBC is úgy hivatkozik rá, mint a voksolóra, akinek megszakadt a szíve. A fiatal két napnyi búslakodás után úgy döntött, hogy elmegy sétálni a gyerekével, ám az induláskor még nem számítottak, hogy kivel fognak aznap találkozni. Nem mással, mint a
A fiatal rögtön kért is képet a demokrata jelölttől, aki mosolyogva boldogan állt a kamera elé. Clintonon arcán látszik, hogy rázós napokon van túl, de egyáltalán nem fest olyan rosszul, mint ahogyan azt sokan gondolták volna. A nő természetsen azonnal posztolta a képet a Facebookjára, ami rövid idő alatt nagyon népszerű lett a közösségi oldalon.
Íme, a mosolygós Clinton:
