A cég franchise hálózata az idén már 20 üzletből áll, ebből hatot saját maguk üzemeltetnek, jövőre pedig a tervek szerint 5 újabb üzlettel bővülnének. Brunner Zsolt, a Levendula Kézműves Fagylaltozó egyik alapítója az MTI-vel azt közölte, hogy terveik szerint a közeljövőben egy vagy két üzletet nyitnak Ausztriában. Ennek előkészítésére már úgynevezett mobil egységekkel tesztelték az osztrák piacot.
A fagylaltozó 2012-ben családi vállalkozásként indult, az első üzletet Budapesten nyitották. A cég franchise hálózata 2014-ben kezdte meg a működését.
A Levendula Kézműves Fagylaltozóhoz tartozó üzletek kínálatában több mint 100 fajta kézműves fagylalt szerepel, amelyek mesterséges adalékanyagok hozzáadása nélkül, kizárólag minőségi alapanyagokból, kézzel készülnek. A vállalkozás franchise koncepciója a fagylaltról szól, azonban vannak olyan üzletek, amelyek télen bezárnak, illetve némileg átalakulnak, ugyanis a nyári fagylaltokat a téli időszakban kézműves bonbonok, táblás csokoládék, valamint forró csokoládés italok váltják fel a kínálatban.
Szezonálisan a fagylaltozó hálózat közel 150 embert foglalkoztat, a cég növekedésével minden évben bővítik a létszámot. A cég kiskereskedelmi árbevétele az idén várhatóan meghaladja a 450 millió forintot.