Volt olyan, aki már fél három óta állt sorba, és olyan is, aki szingapúri repülőútja előtt ugrott be egyet vásárolni. Többeket zavar az, hogy sokan nem is maguknak vásárolnak, hanem az eBay-re és Jófogásra töltik fel többszörös áron a felmarkolt cuccokat, és találtunk olyat is, aki már a tegnapi VIP esten hatalmas összeget költött arra, hogy a kollekcióból magának tudjon néhány dolgot.
November 3-a a Föld lakosságának 99,99 %-a számára egy átlagos csütörtök volt. Van azonban egy szűk réteg, akik fél éve ezt a napot várják: ma reggeltől lehet ugyanis megvásárolni a Kenzo H&M-nek tervezett cuccait. Hiába a több tízezer forintos címke, a reggel 8 órai nyitás előtt már legalább 30 ember állt sorba a kordonok között, a tavalyi verekedés és lökdösődésből idénre csak a második maradt.
- 17:13 Kiakadt az unoka: teljesen megváltozott szerinte a nagyapja által kitalált világhírű csoki
- 17:01 Takarítógépteszt: Dreame, Dyson, Roborock, Rowenta, Shark – lássuk, melyik mit tud, és kinek ajánlom
- 16:05 Ezek a hatos lottó február 22-i nyerőszámai
- 16:02 A kiírt időpontnál előbb született meg a babájuk, 200 ezer dolláros számlával hagyták el a kórházat
- 16:00 Végre egy Trónok harca-sorozat sárkányok és vérfertőzés nélkül!
- 15:34 Oroszország több száz drónnal támadja Ukrajnát
- 15:19 Fegyveres próbált behatolni Mar-a-Lagóba, agyonlőtték
- 15:06 Észtország elsőként vezeti be az oktatásba a ChatGPT Edut Európában
- 14:28 Döbbenetesen felgyorsult Dubrovniknál a tengerszint emelkedése
- 14:21 Jó fejek akartak lenni társukkal a bobosok, kizárták őket érte az olimpiáról
- 14:06 Mit szólna, ha a miniszterelnök magára varratná, hogy Fidesz?
- 14:02 Jöhet, ami még nem volt idén: az év első zivatara
- 13:56 A német szélsőjobb Orbán mellett érvel: „Az egyetlen garancia, hogy Ukrajna ne jusson be az EU-ba”
- 13:45 Videón a Bajkál-tóba süllyedt UAZ
- 13:37 Megint elesett, de három ezüst után 50 kilométeren ért csúcsra a téli olimpia balszerencsés sífutója
- 08:46 Két robbanás egy éjszakai betörésnél – 15 sebesült, egy fiatal rendőrnő meghalt Lvivben
- 14:02 Jöhet, ami még nem volt idén: az év első zivatara
- 10:22 27 évesen meghalt egy plasztikai műtét után lábadozó influenszer
- 09:32 Videó: elmerült egy Tesla a Hortobágy–Berettyóban, a mentőket is riasztották
- 10:33 „Nem az vagyok, aki hátra vágja magát pár gurigáért” – G.w.M visszautasítja a feltételezést, hogy megvette őt a Fidesz
- 08:11 Háború, uszítás – Mit válaszol a hisztériakeltő Fidesz-kampányra a Tisza Párt?
- 05:30 Pókember-kvíz: mennyire emlékszel a hálószövő mozis kalandjaira?
- 12:55 Szijjártó az ezerforintos üzemanyagár veszélyéről beszélt
- 08:37 Korda György elárulta, milyen ultis Orbán Viktor
- 08:15 Sebestyén Balázs sokallja a bírságot, amit tilosban parkolásért kapott Budapest belvárosában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
