Élet-Stílus

Beszédes kedvében lévő papagáj buktatta le a hűtlen férjet

A helyzetet bonyolítja, hogy férj szempontjából elképesztően balszerencsés eset Kuvaitban történt, ahol a házasságtörést konkrétan törvény tiltja – írja a Mirror. A család papagájának úgy sikerült lebuktatni a csalfa férjet, hogy épp egy olyan beszélgetést kezdett el utánozni, amelyet a férfi a szeretőjével folytatott. Mikor a madár hangokat utánzott, a feleség észrevette, hogy a férje egy másik nővel beszélget.

A megcsalt nő kizárta, hogy a papagáj esetleg a TV-t vagy a rádiót utánozta volna, hiszen rögtön felismerte a férjét, valamint a lakás zajait, sőt, a női hang is ismerős lett neki, mint kiderült nem véletlenül.

A férje ugyanis a bejárónővel folytatott titkos viszonyt.

A feleség ezután a papagájt elvitte a rendőrségre, hogy így bizonyítsa a társa hűtlenségét. Kuvaitban ugyanis a házzaságtörés törvénybe ütköző, az országban komoly büntetés jár annak, aki megszegi az esküjét. A férj a vádakat azzal próbálta hárítani, hogy a madár csupán a TV-t utánozta, szerinte ott hangzottak el olyanok párbeszédek, amelyekből azt hihette a felesége, hogy megcsalja valakivel.

A feleség egy helyi lapnak elmondta, hogy már régóta sejti, hogy párjának van valakije, de eddig soha nem tudta bizonyítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik