„Már az első perctől kezdve nyomorultul éreztem magam. Összezavarodtam, bűntudatom volt, de valahogy mégis izgatott a váratlan figyelem. Minden reggel, amikor beszálltam az iskolataxiba ő megérintett és beszélni kezdett hozzám. Magamat okoltam, amiért nem teszek, nem tehetek ellene semmit. Most, felnőttként tudom, hogy hamis volt ez a bűntudat, de akkor, gyermekként, biztos voltam benne, hogy az egész az én hibám.”
Esther Hoad most 53 éves, házas, két gyermek anyja, évtizedek óta Írországban él. Boldog, de soha nem felejtette le, hogy 14 és 16 éves kora között folyamatosan molesztálta egy nála kétszer idősebb férfi, míg a walesi Carmarthenshireben élt.
Az asszony hosszú ideig mélyen hallgatott a történtekről, de két évvel ezelőtt, a terapeutája meggyőzte, hogy menjen el a rendőrségre. Zaklatóját, a most 71 éves Evan Jonest negyven évvel a bűncselekményei után ítélte el a bíróság: három év letöltendőt kapott.
„Először a lábam simogatta, édesemnek nevezett, és olyanokat mondott, hogy nagyon gyakran gondol rám. Amikor először szájon csókolt, pánikba estem. Azt mondta szeret, és pedig berohantam a házba és kisírtam a szemeimet.”
A nő azt mondja, bármennyire is szerette volna, hogy véget érjen a zaklatás folyt tovább. Egyedül képtelen volt bármit is tenni ellene, de annyira szégyellte magát, hogy senkivel sem tudta megosztani a titkát. A rémálom csak akkor ért véget számára, amikor a családjával együtt elköltöztek.
A bíróság az áldozat vallomásán kívül, leginkább a nő gyermekkori naplójára, és az egykori ismerősök vallomásaira támaszkodott.
„Tanúként idéztek be rokonokat, barátokat, olyanokat, akikkel együtt nőttem fel, vagy jártam iskolába. Ahogy hallgattam a vallomásaikat egyre dühösebb lettem. Kristálytisztává vált, hogy már akkor mindenki tudta, vagy legalább sejtette mi folyik, mégsem tett, vagy mondott senki semmit.”
Esther Hoad most azon van, hogy meggyőzze a hozzá hasonló áldozatokat: érdemes előlépni az árnyékból. Azt mondja, a tény, hogy Jones börtönben van, mindenki számára reményt adhat. Ha egy szexuális bűnözőt el lehetett ítéltetni negyven év után, akkor mindet el lehet, és el is kell ítélni, hogy az összes gyermek biztonságban lehessen – mondja. Ez azonban nem megy, csak úgy, ha az áldozatok elég bátrak ahhoz, hogy előálljanak a történeteikkel.
(Metro)
