Élet-Stílus

Férfikonty miatt tört ki a balhé egy járaton

Nemrég írtunk fapados rémtörténetekről, azok viszont sehol sincsenek ahhoz képest, amit a Ryanair Edinburgh-Alicante járatának utasai szenvedtek el nemrég.

Az incidens során egy műanyagüveggel fejen találtak egy tízéves kisfiút, ráadásul az egész rendzavarást egy viccesnek vélt férfikonty váltotta ki, írja az Independent. Végül a harcot a kipécézett férfi női kísérője váltotta ki, aki nemes egyszerűséggel nekirontott a háromfős csapatnak. Az oldal szerint a repülőn több család is utazott, akik rémülten nézték a háromórás út alatt, hogy mit művel a négy fiatal.

A TheSunnak egy utas, Conor Cockburn is nyilatkozott, aki elmondta, még soha nem látott ekkora felfordulás repülőn. Nem csoda, hogy a spanyol reptéren már rendőrök várták a rendbontókat – ezt a tényt egyébként a Ryanair is megerősítette.

Október 6-án az említett járat személyzete rendőri segítséget kért az alicantei landolás során, az intézkedés során pedig négy személyt vettünk őrizetbe. Nem toleráljuk az ilyen viselkedést és azt sem, hogy valaki veszélyeztesse utasaink biztonságát és kényelmét. Innentől kezdve ez már a helyi rendőrség ügye

– írták az Independentnek elküldött nyilatkozatukban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik