Amikor a császári csapatok 1848 végén támadást indítottak Magyarország ellen, egyik első dolguk volt a kiválóan erődített és stratégiai fontosságú Komárom várának ostroma. A következő év márciusában már nehéztüzérséggel bombázták a várost is, amike a komáromiak válasza egy szállóige volt: “Lőhetsz német, de be nem jössz”!
Április végén aztán komoly harcok árán honvédeink megtörték az ostromgyűrűt, elűzték az ellenséget. Megkezdődött a vár megerősítése, élére május 28-án Klapka Györgyöt nevezte ki a kormány. Július elején Haynau ismét sikertelenül próbálkozott az ostrommal, ám ekkorra már az orosz beavatkozás miatt a harc ügye igencsak reménytelennek látszott.
Egyedül maradtak
A védők a hónap közepén sikertelenül próbálták áttörni az ostromgyűrűt, Görgei ekkor csapataival a Duna bal partján elhagyta a várost, hogy a kormány utasításának megfelelően a Tisza-Maros térdégébe vonuljon.
A honvédek több sikeres kitörést hajtottak végre, augusztus 3-án elfoglalták Győrt és Pozsonyt, fehérvár pedig fellázadt a “magyar szabadság” oldalán. Utolsó, de óriási fegyvertény volt. A világosi fegyverletétel után Klapka nem adta meg magát. Visszavonult az erődítménybe, és hosszas alkudozásokba kezdett a császáriakkal.
Az egyesült orosz és osztrák hadak 40 ezer katonája fogta körül Komáromot, Klapka mégsem aprózta el. A megadás egyik feltétele például ez volt: „Adassék általános közbocsánat az országnak, s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek, s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel látassanak el”.
Klapka 30 ezer embert mentett meg
Ebbe Haynau nyilván nem mehetett bele, a harcok kiújultak: a szabadságharc utolsó összecsapása 1849. szeptember 25-én, csaknem másfél hónappal Világos után zajlott.
Tudták a várban is, hogy itt a vége. A védők lemondtak országos követeléseikről, és megelégedtek azzal, hogy csak önmagukat védjék: szeptember 27-én aláírták a megadási feltételeket, amelyek értelmében Komárom védői gyakorlatilag közkegyelemben részesültek.
“Tábornok úr!”
A hatalmas erősség átadása október 2-4-éig tartott, Klapka napiparancsban közölte, a vár feladására az “ép emberi értelem kényszeríté”, mert “az egész magyar hazában a komáromi őrséget kivéve tartható védpont nincs”. Az elvonuló őrség egy része külföldre utazott, más része szétszéledt az országban. Sokan még decemberben is honvédegyenruhájukat viselték, országszerte nem kis feltűnést keltve…
A szemtanú Szinnyei Józsefet idézzük Nemeskürty István, 1848-49 “Kik érted haltak, szent világszabadság” című műve alapján:
Október 3-án a helyőrség teljes díszben felsorakozott a komáromi Duna-szigeten. A zenekar a Klapka-indulót játszotta, Klapka tábornok ellovagolt a csapatok előtt. Mikor ez megtörtént, Johan Graf Nobili altábornagy, cs.-kir. kamarás felszólítá a honvédeket, hogy bátor és jó katonák lévén, a jelentkezőket átveszi a császári hadseregbe. Ki akar rangjának megtartásával átlépni?
»Fölszólítását mély csend követé. Senki se lépett ki a sorból. Egy vén altiszt azonban hangosan és nyugodtan így szól:
– Tábornok úr! Az osztrákokhoz nem lépünk át. De ha a hazának ismét szüksége lesz ránk, mindnyájunkra számot tarthat ön!«
(Kiemelt képünk Than Mór festménye)
