Élet-Stílus

Az emberi Google, ami hetven éve telefonon és levélben is válaszol a feltett kérdésekre

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2016. 09. 20. 18:17

A new york-i közkönyvtár (New York Public Library) néhány dolgozója által működtetett Ask NYPL már évtizedek óta válaszolja meg a telefonon, levélben, vagy épp e-mailen érkezett kérdéseket, melyek jó része ugyan a könyvtári rendszerekkel, vagy könyvekkel kapcsolatos, de a szolgáltatás számos esetben emberi Google-ként is működik, így a hívók a hírekben hallott információk megerősítését, vagy fura kérdések megválaszolását várják a könyvtári dolgozóktól.

A 917-ASK-NYPL telefonszámon (917-275-6975) elérhető AskNYPL még ma is számtalan kérdést válaszol meg, sőt, léteznek visszatérő kérdezők is, akik néhány naponta felbukkannak.

 

A rendszer a negyvenes évek elején született, így már több, mint hetven éve segíti az embereket a tudásuk bővítésében. Ezen idő alatt persze egy egész sornyi fura kérdés is érkezett – íme néhány példa:

– A Biblia jogvédett tartalom?

– Mit jelent, ha egy elefántról álmodsz, ami üldöz téged?

– Miért van annyi mókus a XVIII. századi brit festményeken, és hogyan lettek annyira szelídek, hogy nem harapták meg a festőt?

– Lehet polipot családi házban tartani?

– Platón, Arisztotelész és Szókrátész ugyanaz a személy?

– Tudnak az egerek hányni?

– Van valamiféle statisztika arról, hogy meddig él egy elhagyott nő?

– “Drágám, tudsz nekem némi információt adni egy európai országról? Melyik az ott Thaiföld mellett?”

A rendszer most, az Internet hódításával, a Google megszületése után közel két évtizeddel is pompásan működik, és kérdések özönét vonzza: a könyvtár ezzel foglalkozó dolgozói mindössze az utóbbi egy évben hatvanezer telefonhívást, húszezer e-mailt, 17 ezer chatüzenetet, valamint ötszáz SMS-t válaszoltak meg, de havonta egy-két postai levél is beesik a központi postaládába.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Demonstrators hold flags of Europe and of Romania as they protest in the front of the Romanian Parliament in Bucharest March 6, 2018.
Hundreds of demonstrators from around the country staged a rally following a nation wide mobilisation on social media to protest against the corruption and against PSD, the ruling Social Democrat Party. Romania's justice minister launched a procedure to sack the popular and internationally respected head of the anti-corruption investigation body. As chief prosecutor in the DNA anti-corruption body, Laura Codruta Kovesi has helped bring a raft of corrupt officials to justice in recent years in one of the EU's most graft-ridden countries. / AFP PHOTO / Daniel MIHAILESCU
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.