Élet-Stílus

Gyakori tévhitek #9: édes bort adó szőlőfajták

Vannak fajták, amik úgy szerepelnek a köztudatban, hogy boruk édes. A Merlot, a Zweigelt, a Tramini és a muskotályok esnek áldozatul leggyakrabban a sztereotípiának. Pedig a fajtának nem sok köze van ahhoz, hogy édes vagy száraz bor készül belőle. 

Az igazságalap

Nem a fajtán múlik, hogy édes lesz-e a bor.

De akkor miért folyton ezekből készítik az édeset?

Két dolog miatt:

A Merlot és a Zweigelt esetében azért, mert a vörös fajták közül az ő ízükhöz passzol leginkább az édes íz. Gyümölcsösek, és alacsony a csersavtartalmuk. Egy fanyar, kesernyésebb Cabernet például elég furcsa édesen.

A Tramini és a Sárgamuskotály esetében azért, mert ezek a fajták természetes körülmények között is képesek félédes, édes bort teremni, így a belőlük készült maradékcukros bor hagyományosnak tekinthető. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem készül belőlük tengernyi mesterségesen édesített lötty.

Késői szüret vs. Mesterséges édesítés

Fontos észben tartanunk, hogy a bor lehet természetesen édes (késői szüretelésű) és mesterségesen édesített. Ezt most nem fejtem ki, mert már kifejtettem korábban, lásd itt. Természetes édes bort csak olyan szőlőfajtából lehet készíteni, aminek az érett termését ha kint hagyjuk, nem lerohad, hanem szépen megaszalódik. Erre nem minden fajta képes. A Furmint, az Olaszrizling, a Tramini, a Sárgamuskotály, a Szürkebarát, a Rajnai Rizling, a Cirfandli és a Kadarka rendszeresen produkál ilyet teljesen spontán.

De az ő esetükben is tévhit, hogy a boruk mindig édes. A töppedés egy viszonylag ritka jelenség. Normál esetben ezek a fajták is pont ugyanolyan száraz bort adnak, mint a töppedésre alkalmatlanok.

Amit ne vegyél meg

Sajnos bevett szokás a bortermelésben, hogy fogunk egy töppedésre alkalmas fajtából készült gyengébb száraz bort, beédesítjük (jó esetben tiszta mustsűrítménnyel), és eladjuk a gyanútlan fogyasztónak, aki tök nyugodtan megveszi tudván, hogy az adott fajtából természetesen is létrejön az édes bor.

Ne dőlj be!

Hogy miről ismered fel az ilyet? Az áráról. Sajnos ebben a kategóriában nincs olyan, hogy olcsó is és jó is.

Amit viszont vegyél meg, ha látod

Annyira megszoktuk a félédeseket ezekből a fajtákból, hogy már csodálkozunk, ha egy szárazat látunk. Sokan nem tudják mire vélni.

Pedig zseniálisak!

A száraz Furmintokról sokat lehet hallani mostanában, és a lelkesedés teljesen jogos is. Alapmű.

mad-furmint
MÁD Furmint: Ha csak egy Furmintot ismersz, ez legyen az!

A száraz Traminik és Cirfandlik változatos stílusokban jelenhetnek meg az egyszerű fröccsbortól a száraz szamorodnira emlékeztető különlegességig.

rado-cirfandli
Egy Cirfandli mind felett: Radó Pince!

A Rajnai- és az Olaszrizling, illetve a Szürkebarát száraz borai jó esetben egészen komolyak, testesek és érlelhetők.

tarjanyi-voroscsuhas-szurkebarat
Tarjányi Pincészet: Vöröscsuhás Szürkebarát. WOW.

Személy szerint nagy kedvenceim a vulkanikus eredetű termőhelyekről származó száraz Sárgamuskotályok. Intenzív virágillatuknak és gyümölcsízüknek szép kontrasztot állít az ásványosság. Urak poharában is rendkívül elegáns.

harsanyi-sargamuskotaly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik