Élet-Stílus

A világ legundorítóbb kollégiumi szobája: a vécében kaptak ágyakat

A mellékhelységekben, a vécék fölé helyezett ágyakon kaptak szállást egy kínai középiskola kollégiumában egyes diákok – jelentette a kínai sajtó. A Tongren városában található 15-ös számú gimnázium vezetése ugyanis a túlzsúfoltság miatt úgy döntött, hogy szobává alakítják a kollégiumi vécét: a guggolós vécéket betonnal töltötték fel, a (mellék)helyiségben pedig több emeltes ágyat helyeztek el.

A világ legundorítóbb kollégiumi szobája: a vécében kaptak ágyakat 1
Fotó:Weibo

A vécébe beköltöztetett diákok az interneten panaszkodtak a szobákban terjengő bűzre, több fényképet is közzétéve arról, milyen körülmények között kell élniük a kollégiumban. Egyikük egy kínai lapnak elmondta: „Az iskolánk közölte velünk, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, és nem azért, hogy jól érezzük magunkat, és hozzá kell szoknunk a megpróbáltatásokhoz.”

A világ legundorítóbb kollégiumi szobája: a vécében kaptak ágyakat 2
Fotó: Weibo

A beköltöztetett diákok közül hárman azonban inkább nem akart hozzászokni az ilyen megpróbáltatásokhoz, és inkább úgy döntött, hogy az iskolán kívül bérelnek szobákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik