Élet-Stílus a világ egy fura hely

Ősszel jön a vöröshagyma, amit szeletelve végre nem kezdünk majd el sírni

Szeret Ön hagymaszeletelés közben diszkréten könnyezni, vagy három másodpercenként orrot fújni? Nem hinnénk. Szerencsére itt a megmentő új faj, nyilván a japánok laboratóriumaiból!

Jó hírünk van: minden jel arra mutat, hogy a japán House Foods Group munkatársai sem igazán vannak oda a hagymaszeleteléssel járó borzalmakért, melyért a hagyma aminosavjaival reakcióba lépő könnyelválasztást serkentő enzim felelős. A cég tudósai 2002-ben tették közzé első elméletüket az enzimek hatásának elnyomásáról, mely az ízélményt egyáltalán nem változtatta meg. A problémán azóta is dolgoztak, az áttörést pedig végül az elmúlt évben el is érték, noha a tudományos világ ezt nem annyira érezte át, hiszen a kutatót az anti-Nobelnek tartott igNobel-díjat vehették át érte.smile-ball-onions-600x400

Az azóta folytatott kísérletek további sikereket hoztak, sőt, a cég néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy ősztől már egy egész sor japán boltban kapható lesz a fura módon Smile Ball-nak (Mosolygolyó) elnevezett új hagymafaj.

Cut An Onion Without Crying - 99likes.com
Ez is megoldás!

Egyes tokiói boltokba már az idén szállítottak öt tonnát, hogy a vásárlói visszajelzések alapján eldöntsék, megéri-e tovább foglalkozni a problémával. A tesztek sikerrel zárultak, annak ellenére, hogy a vevők az átlagos japán ár kétszereséért, közel ezer forintért (!) juthattak hozzá két darabhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik