Élet-Stílus

Dallasi rendőrtámadás: így reagáltak a celebek

Rövid időn belül két rendőri túlkapásról szóló videó is felkerült az internetre: az egyik Baton Rouge-ban készült, ahol két rendőr tepert le, majd lőtt agyon egy fekete férfit, a másik pedig Minneapolis közelében, és az látható rajta, ahogy egy autóban ülő, szintén afroamerikai férfit lő le a rendőr, mert előbbi a kesztyűtartó felé nyúlt. A történteket a hírességek sem hagyták szó nélkül, mindenki együttérzését szerette volna kifejezeni, de volt, aki rendesen mellényúlt.

Mischa Bartonnal kezdenénk, aki a legmegosztóbbat (lásd fejlécképünk) posztolta: Instagramon fejezte ki nemtetszését többek között Alton Sterling halálával kapcsolatban, annak viszont örül, hogy most sikerült levideózni a “disznókat”. Egy fokkal hitelesebb lett volna a közbiztonság miatti fanyalgása, ha mindehhez nem egy olyan fotót csatol, amin egy jachton italozgat. A DailyNews hasonlatnak azt hozta fel, hogy

Barton úgy viselkedett most, mintha Adolf Hitler írta volna egy auschwitzi gázkamrás képre, hogy LOL.

A cikk írója arra is kitért, szerinte nem túl szerencsés, hogy a színésznő luxuskörülmények közül üzeni, hogy ideje az egyenjogúságnak. Talán nem csoda, hogy a képet azóta törölte.

Kik azok a disznók?

A kifejezés a Fekete Párduc Mozgalomhoz, egészen az ő Off The Pigs! jelmondatukhoz kapcsolódik – akkor harcolták ki, hogy lehet így hívni a rendőröket.

A félelem nem mentség, a gyűlölet nem fog győzni – írta nyílt levelében Beyoncé, aki a glasgow-i koncertjét szakította félbe, hogy kiálljon a közösségéért. Elmondta azt is, hogy nem erőszakkal kell fellépni, hanem hallatniuk kell a hangjukat, hogy társadalmi és törvényhozási változások lépjenek életbe. Szintén a félelemre húzta fel Instagram posztját Chris Brown is, aki szerint egymás segítésében és az oktatásban van a megoldás. Lányával kapcsolatban elmondta, szeretné, ha úgy nőne fel, hogy nem a másik ember színét látja vagy nézi.

Reakciók a Twitteren

  • John Legend arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki a rendőrök által elkövetett gyilkosságok ellen van, az nem egyenlő azzal, hogy a rendőrgyilkosságok mellett állna ki.
  • Demi Lovato az ilyenkor szokásos #PrayForVárosnév hashtaget használta (jelen esetben #PrayForDallas).
  • Szintén imádkozással töltötte az estét Christina Perri is.
  • Patricia Arquette a fegyverek, a gyilkosságok, az erőszak és a bántalmazások ellen emelte fel a szavát.
  • Olivia Wilde szerint pedig egyszerűen szörnyű az, amikor pár gonosz alak egy békés tüntetést vérfürdővé változtat.

  • Lena Dunham szerint az Alton Sterling-gyilkosság azért történhetett meg, mert a rendőrök szelektíven védik az embereket, és erőszakosan lépnek fel.
  • A színésznő Zendaya azt kérdezi, hány embernek kell még meghalnia, hogy valami történjen. Ezzel egyébként nincs egyedül: rajta kívül még rengetegen használják a #blacklivesmatter (a fekete emberek életei számítanak) hashtaget.
  • Rashida Jones tetemes listával készült, ami bemutatja: egyetlen feketét megölő rendőr esetében sem született elmarasztaló ítélet.
  • Nemcsak a fekete hírességek szólaltak fel: Katy Perry például posztolta a Sterling-videót tartalmazó tweetet, és hozzáfűzte, most jött el a pillanat, hogy nem lehet csak úgy simán folytatni a napunkat, meg kell nézni, és szembe kell nézni azzal, ami már egyébként régóta folyik.

Fejlécképünk forrása: Bryanboy @ Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik