Élet-Stílus a világ egy fura hely

Az óriási kőgolyók völgyénél kevés meglepőbb hely létezik a világon

A kazah sztyeppén a semmiből hirtelen feltűnő óriási golyók sajnos nem az óriások megkövesedett lekváros gombócai, de látványuk ettől még nem lesz mindennapibb.

A Torisként ismertté vált, a nyugat-kazahsztáni Setpe városa közelében lévő völgyben számos, akár három-négy méter átmérőjű kőgömbbel találkozhatunk, melyeket az ufóhívők előszeretettel földönkívüli erők műveként emlegetnek, a tudományos magyarázatot pedig holmi gyíkemberek félrevezetésének titulálják.

7786672

Az igazság ennél sajnos jóval egyszerűbb: az ásványi anyagok héjas kristályosodásával, az igazgyöngyök keletkezéséhez hasonló folyamat során, mintegy 120-180 millió évvel ezelőtt jöttek létre, hasonlóan például az új-zélandi, óceánparti Moeraki-sziklákhoz, noha méretük azoknál jóval nagyobb.

spherical-concretions-field-mangistau-kazakhstan-9-small

7786682

A kazahok úgy tartják, hogy a furcsa alakzatok egy fosztogató horda támadásakor elhangzott közös imának köszönhetően kővé vált harcosok.

7786670

Az erózió miatt néhány példányról lehullott a vastag, évmilliók alatt rárakódott külső réteg, így jól láthatóvá válik a közepükben lévő, jóval sötétebb kő is.

7786671

7786676

A gömbök fosszíliákban és növényi nyomokban gazdagok, de egy-egy vizsgálat során ásványok egész sora is kimutatható.

Fotók: Wikimedia Commons, Yaplakal, About Kazakhstan

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik