Míg két kerülettel odébb szakadt az eső, a Budapest Park felett egyszerűen megállt egy hatalmas viharfelhőtömb; ahogy kinézett, az alapján ufóinvázió is kezdődhetett volna bármelyik pillanatban. Ehhez képest csak állt ott, nem csinált semmit, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az az ezer-ezerötszáz ember, aki a Facebook szerint érdeklődött a Che Sudaka koncertje iránt, inkább otthon maradjon. Nekik üzenjük, hogy
sőt, ahogy a spanyol-kolumbiai-argentín ska-punk-pop-hiphop-manuchao együttes rákezdett, mint valami béna filmben, konkrétan kisütött a Nap.
Szóval negyedházzal telt a koncert, a négytagú buliegyüttest ezt mondjuk nem érdekelte, ha buliajánlókon szocializálódott, elhülyült zenei újságíró lennék, azt írnám, hogy
a banda által gerjesztett pozitív energiák szerencsére betöltötték a teret,
de nem vagyok az, így nem írok ilyet, ahogy olyat sem, hogy sajnos csak alig egy óráig szolgáltatták a talpalávalót a nagyérdemű legnagyobb megelégedésére.
A Che Sudaka egyébként pont olyan, mint amilyennek a műfaji meghatározás alapján hangzik, tipikusan az az együttes, amely nagyjából évente kiad egy albumot, azok nagyjából ugyanolyanok, és ez teljesen rendben van így; az elmúlt másfél évtizedben egyre népszerűbbek lettek, a “szegény ember Manu Chaója” státuszt szerencsére kinőtték, és most már nagyjából olyan jók, mint a Manu Chao, amely előtt egyébként rendszeresen tisztelegnek.
Azt mondjuk megmagyarázhatná valaki, hogy van az, hogy a Che Sudaka csütörtök este a magyar Copy Con előzenekara volt, miközben zeneileg (meg egyébként is, könyörgöm!) fordítva kellett volna lennie. Ettől függetlenül a Copy Conon többen voltak, mint a Che Sudakán, szóval valószínűleg tényleg én maradtam le valamiről. Na mindegy, íme a képek – tudom, ezt a boldogságot és energiát nehéz visszaadni fotókkal, de megpróbálni azért meg lehet nem?
