Élet-Stílus

Öt nap tudatosság a Balaton partján

Június végén és július elején ismét megrendezik Balatonakarattyán a tudatosság ünnepét, az Everness Fesztivált.

A fesztivál, ami nagyon más, mint az összes többi fesztivál. Ahonnan nem szétnyűve, fáradtan, kimerülten tér haza az ember, hanem feltöltve, egészségesebben, vidámabban, nyitottabban.

Az Everness Fesztivál ugyanis a spiritualitásról, a tudatosságról szól. Épp ezért máris érdemes tisztázni ennek a két szónak jelentést, mivel két olyan kifejezésről van szó, amelyeket sajnos gyakran félreértelmeznek. A spiritualitás nem boszorkányság és varázslás, hanem pontosan az, amit a szó jelent: szellemiség, lelkiség, a szellemmel és a lélekkel való foglalkozás, a lélek szavának meghallása és az aszerint való létezés. A tudatosság pedig nem valami hóbort, ami a 21. század embere kitalált arra, hogy akaratlagos tetteket vigyen véghez a bolygó megmentése érdekében, hanem tudatosítása a szellem és a lélek szavának, tudatosítása, elfogadása a világ és benne az ember valódi létének, működésének, tudatos megélése a nem pusztán anyagi valóságnak.

Ha e két szót így értelmezzük, akkor máris jó helyen keresgélünk, az Everness Fesztiválon ugyanis pontosan erre a két dologra, ezek megismerésére találhatunk elképesztő mennyiségű programot. A spiritualitás és a tudatosság az élet minden területén jelen van, így a fesztivál programja is egy végeláthatatlan, ezernyi elemből összeálló folyam. Van, aki a zenén, van, aki a beszélgetéseken keresztül tapasztalhatja meg igazi önmagát és a világot, és van, akinek egy masszázs, egy jóga, csikung, vagy bármilyen más mozgásos foglalkozás, esetleg egy meditáció, egy közös önfeledt zenélés, táncolás, rajzolás, netán egy-egy izgalmas előadás lesz az, ami megérinti a lelkét, ami kinyitja őt a saját valóságára, önmaga megismerésére és elfogadására.

everness fesztivál (4)

Az idei fesztiválon nagyon sokan lesznek ebben a látogatók segítségére és idén már olyan nemzetközileg elismert, híres előadók is tiszteletüket tetszik a rendezvényen, mint például James Redfield (A mennyei prófécia szerzője), Wm. Paul Young (A viskó, és a Keresztutak című könyvek írója), Kyriacos C. Markides (A ciprusi mágus szerzője), Mabel Katz (Ho’oponopono nemzetközileg elismert szaktekintélye). Mellettük természetesen jelen lesznek a hazai spirituális úton járók és tanítók is, így ott lesz Müller Péter, Soma Mamagésa, A lovasíjász című dokumentumfilmből sokak által megismert Kassai Lajos, Kereszty András, Dr. Grandpierre Attila, Kalo Jenő, Balogh Béla, Bihari Viki és még sokan mások.

Isten tudja az Everness Fesztiválon!

A fesztiválon a 24.hu, népszerű Isten tudja.. rovatának közreműködői (Cser Zoltán – buddhista tanító, Kustárné Almási Zsuzsanna – református lelkész, Mérő Mátyás – vaisnava/Krisna hívő lelkész, Nagypál Szabolcs – római katolikus teológus, Radnóti Zoltán – rabbi, Sulok Zoltán Szabolcs – muszlim hitoktató, valamint a rovat vezetője Rába Géza) is tartanak előadásokat, részt vesznek egy vallásközi kerekasztal-beszélgetésen, valamint szívesen válaszolnak személyesen is a felmerülő kérdésekre a fesztivál második napján, június 29-én.

Galéria

A fesztivál időpontja: 2016. június 28 – július 3.

A fesztivál helyszíne: Balatonakarattya (Balaton-part)

A fesztivál honlapja: www.everness.hu

 

Nyerjen belépőt az Evernessre!
Nincs más dolga, mint ide kattintani,  helyesen válaszolni, elküldeni a választ a megadott  címre és reménykedni, hogy ön lesz a szerencsések egyike!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik