“Éjszakáztunk nyomorban és luxusban is” – Napi 3350 forintból beutazták a világot

Zárug Zita és Harkány Árpád sorsa egy házibuliban pecsételődött meg, meséli a fiú.

Ő hippilánynak, én pedig “Tour de France”-nak öltöztem. Itt már kiderült, hogy nekem fura humorom van, de ez neki bejön, és hogy egy lábméretünk van. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez később milyen praktikus lesz.

Az utazás hamar része lett az életüknek. A negyedik randijukon a Hármashatár-hegyen kirándultak, a hatodikon 100 km-t kerékpároztak a Vértesben, a 13-14-15. randi pedig Európa különböző pontjain volt, például Brüsszel és Amszterdam között bicikliztek együtt 400 km-t.

Mélyült a kapcsolat és azt tervezgették, hogy mielőtt gyerekeket vállalnak, elutaznak, messze és sok időre. Árpi szerint egyre merészebbet álmodtak:

Szóba került India, majd Délkelet-Ázsia, én meg mondtam, hogy ha már lúd, akkor legyen kerékpárral, és ha már olyan messze vagyunk, ki ne hagyjuk Ausztráliát és Új-Zélandot. Onnan meg már badarság lenne ugyanarra hazajönni, szóval menjünk körbe

– kontrázott rám Zita.

A fiú addigra túl volt egy 8600 kilométeres kerékpártúrán, meg több kisebben, de a világkörüli biciklis nászúttól azért ő is tartott kicsit. Pedig akkor még csak maximum két évre tervezték.

Az elindulás volt a legnehezebb, mert az ember leginkább az ismeretlentől fél. Amikor a félelem  – pozitív tapasztalatok után – átfordul kíváncsiságba, akkor kezdődnek az izgalmak az életünkben.

Minimálbérből utaztak

A nem mindennapi kalandra sok pénz kellett, az utólagos számítások szerint picit több, mint 10 millió forintot költöttek. Árpi magyarázza, miért nem is olyan nagy összeg ez:

Idehaza a régi életmódunkkal és az itthoni árakkal ennél többe került volna az élet, hiszen ez, ha leosztjuk 50 hónapra és két főre, alig tesz ki havonta egy minimálbért fejenként.

Azt mondja, a pénzt maguk teremtették elő az út előtt és közben.  

Egy alsó-középkategóriás autó árával, négymillióval indultunk. Ennek nagy részét munkával, sok túlórával szedtük össze és vittük a menyasszonytánc bevételét is.

Az ősszel hazatért pár előadásokon számol be a kalandokról és a mindenkit nagyon foglalkoztató anyagiakról. Árpi informatikus, előadásait diagramokkal, táblázatokkal is igyekszik érthetőbbé tenni.

Utazni annyiféleképpen lehet, ahányan a Földön vagyunk. Az ár leginkább attól függ, mennyire merészkedünk messze a komfortzónánktól.

A pazarlást mindig kerülték, de a nagy úton még jobban megtanultak spórolni, még a hasukon is. Arra korábban is figyeltek, hogy bevásárolni csak teli gyomorral és szigorú listával menjenek, nem engedtek az áruházak színes, szagos csábításainak. Kint rájöttek, hogy az utazásig igazából többet is ettek, mint amire valóban szükségük volt. Zita mutatja az egyliteres edényüket, ami kettőjük napi adagja volt. Visszatérésük után sem növelték a porciót.

Mégis sokszor főznek többet, mint amennyi nekik elég lenne egy étkezésre, mert szeretik megosztani a konyhájukat is. Van egy netes felület, ami ebben segíti őket.

A Yumberen eladhatod amit főzöl, vendégül láthatsz embereket az otthonodban, vagy ehetsz másoknál és elvitelre is működik.

Lakást üresen hagyni utazás idejére bűn. Az albérleti díj jól jön a kinti költségek fedezéséhez. Találkoztak egy férfival, aki 18 éve biciklizett a világ körül egy kiadott kis lakásból. Az itthon hagyott kocsi is lehet rendszeres bevétel, akár havi 90 ezer forint is.

A 10 évesnél nem öregebb, jó állapotú autóddal ingyen parkolhatsz a budapesti repülőtéren, ha minimum 2 napra otthagyod. Még ki is takarítják, és ha bérbe adják, pénzt is kapsz utána. Ha minimum 30 napig otthagyod, garantált összeget kapsz érte. Ez a Bee rides.

Dolgoztak is utazás közben

Nem csak utazóknál népszerű a Fiverr, ahol kisebb munkákat lehet vállalni online, 5-10 dollárért, például önéletrajz írását, javítását. Indiában sok külföldi ebből él. Van olyan oldal is szabadúszóknak, ahol bárhonnan végezhető, vállalható komolyabb munka is.

Árpi ír, nem is keveset, nem is most kezdte.

A válság előtt azt hittem, utazó blogjaimból fogok élni, napi pár ezer forint jövedelmet jelentettek, és bár hat éve nem nyúltam hozzájuk, néhány száz forintot még ma is keresek vele, ami utazáskor lehet egy reggeli.

Két nyomtatott utazási magazinban is megjelentek a cikkei hosszú nászútja alatt.

Volt 9 hónap, amikor 4 helyre publikáltam. Abban az időben volt egy hónap, amikor megkerestem vele 150 ezret, ami kettőnk teljes havi költségeit fedezte. Igaz, ez még a világ olcsóbbik felén volt.

Ugyan csak egy 25 ezer forintos, használt kamerával utaztak, kerestek pénzt fotóikkal is.

Online újságok rengeteg illusztrációs képet használnak, ilyen úgynevezett stockfotót bárki feltölthet egy adatbázisba, és ha szerencséje van, meg is veszik tőle, száz vagy ezer forintért. Ügyesen kell megválasztani a témákat és a kulcsszavakat.

Kedvenc képeikből lett falinaptár is, amit inspirációs idézetekkel tettek még kelendőbbé a piacon. A siker nem maradt el.

Zitáék kerestek pénzt menet közben fizikai munkával is, Új-Zélandon szőlőt szüreteltek.

Az étel vitte el a legtöbb pénzt

Árpiéknak komoly költségvetésük volt. Egy táblázatban minden kiadást vezettek. A nászúton kezdték el, de bánták, hogy nem írtak már előtte is mindent. Ma már itthon is követik, mi jön be, mi megy ki.

A legolcsóbb és legdrágább helyeket egybevéve, átlag napi 3350 forintba került az útjuk, vagyis havi 100 ezer forintba.

A legnagyobb kiadás mindig az ennivaló volt, aztán a közlekedés, majd a szállás következett.  

Az étel annak ellenére került minden másnál többe, hogy csak elvétve ettek turistahelyeken. Ahol a helyiek esznek, az nemcsak olcsóbb, de különlegesebb is. Párszáz forintból tudtak tartalmas fogásokat vásárolni. Zitának még most is összefut a nyál a szájában, ha a 420 forintos indiai reggelire gondol.  

Ez egy bőségtál volt. Úgy éreztük magunkat, mint a nyugat-németek a Balatonnál.

Új-Zélandon hetekig szinte krumplistésztán éltek, ami csak 38 forintra jött ki fejenként. Vettek 40 kiló burgonyát, az jelentette az alapélelmüket.

A nászutasok Ausztráliában még a kukákba is benéztek egy kis ennivalóért. Kíváncsiságuk legyőzte a korábbi undor érzését. Első akciójukhoz – ahogy a fenti képen látszik – kicsit túl is öltöztek.  

Zita szerint egyrészt szórakoztató, másrészt nagyon lehangoló kukázni.

A fejlett országokban van étel bőven a szemetesekben. Ha át tudjátok lépni a küszöböt, hogy beletúrjatok a kidobált ételekbe, akkor meg fogtok döbbenni. Az első zsákmányunkat harmadmagunkkal négy napig ettük. És nem hoztunk el minden ehetőt. Sokkoló látni, mennyit pazarlunk.

Találkoztak gyakorlott kukázó fiatalokkal is, ők bioboltoknál gyűjtögettek, ott a legjobb a felhozatal.

Stoppal is kaland

Utazásaikhoz, ha repülő kell és a legolcsóbb jegyet akarják, akkor a Skyscannerre esküsznek, de ajánlják az Utazó Majomként ismert Tóth Ákos “travel hacker”-t, aki részben emberi hibából vagy egyéb okokból, hihetetlenül olcsón meghirdetett, de valós repülőjegy- és szállásajánlatokat oszt meg.

Noha biciklivel voltak, stoppoltak is néha. Új-Zélandon például 24 órát vártak az első autóra. Ausztráliában viszont egy sivatagi részen ők is csodálkoztak, hogy 5 perc alatt felvették őket. Nagy élmény volt az is, amikor az egyik autós hazavitte őket éjszakára és rögtön egyedül is hagyta őket a jakuzzis luxusházban azzal, hogy érezzék magukat otthon.

Felejthetetlen volt iráni stoppolásuk is, de negatív értelemben. Az emberekkel nagyon jó tapasztalatuk volt, a stoppolási szokásokat viszont nem ismerték. Árpi szerint emiatt kerültek bajba:

A különleges vendégszeretet elaltatta az óvatosságunkat. Nyolcvan kilométer után a sofőr benyújtotta a számlát. 270 dollárt akart. Végül a rendőrségen kötöttünk ki, de megúsztuk 70-nel.

Árpi szerint ahány ország, annyi szokás a stoppolásban is, ezért ajánlott tájékozódni utazás előtt. Rengeteg autóstoppos oldal is van – külön nőknek is -, ahonnan meg lehet tudni, hol milyen lehetőségek vagy mik a veszélyek.

Zita szerint a tömegközlekedést sokfelé ki kell próbálni. A kényelmetlenségek megérik:

Le kell mondani a légkondiról és vállalni, hogy öten ülünk három ember helyén. és a kecske a nyakunkba lóg! Sokkal olcsóbb és nagyobb élmény.

Balin robogót béreltek, de ott is ismerni kell a helyi szokásokat, például azt, hogy mennyi a rendőr díja, ha megállít. Az biztos, hogy megállít és az is, hogy büntetni akar, csak tudni kell, mennyire lehet lealkudni.

Bangladeshben a riksa volt a különleges számukra. Az ott töltött két hónapról nem mondanak részleteket, csak annyit, hogy az út legnehezebb része volt. Árpi szerint hosszú távon hat az élmény:

Ha oda elmentek két hétre, az év hátralévő részében nagyon boldogok, elégedettek lesztek.

Árpi gondolkodik, hogy kiírja a munkahelyén az esetleges nehéz pillanatokra, hogy Mi ez Bangladeshez képest? – teszi hozzá Zita.

Akár napi egy dollárért lehet lakóautókat bérelni Ausztráliában, Új-Zélandon, Észak-Amerikában és Európában. De ennyiért persze nem mi mondjuk meg, mikor, honnan, hova szeretnénk menni. Rugalmasnak kell lenni. Az A-ból B-be normál áron elvitt kocsikat kell tulajdonképpen visszavinni B-ből A-ba.

Nem a szállás, hanem az ember a lényeg

A négy év alatt éjszakáztak nyomorban és luxusban is.

Nagyon szegényeknél is aludtunk egy beázott kunyhóban, de a kényelmetlenségre nem lehetett koncentrálni, mert olyan szeretettel fogadtak. Egy uniós diplomata meg több száz négyzetméteres, medencés házban szállásolt el minket.

Egy tengerparton álló bambuszkunyhóért napi 500 forintot fizettek kettőjükre, míg Új-Zélandon 2700/éj/ fő volt egy igen puritán szoba, igaz, ott a fizetés is elég magas.

Minden nap az első órában megkerestük az árát. Kényelmes volt, tudtunk főzni és még vendégül is láthattunk valakit.

A kanapészörfölést nem kell magyarázni a közönségnek. Mindenki tudja, hogyan lehet ingyen éjszakázni idegen helyen. Zita szerint azonban ennél többről van szó.

Igazából nem szállást, hanem vendéglátót keresel, akinél jól éreznéd magad. A lényeg, hogy megismerheted közelről a helyiek életét, tőlük kapsz infót az adott országról és nem útikönyvből. Az csak extra, hogy fizetni sem kell, de nem ez a lényeg.

Nekik rossz knapészörfös tapasztalatuk nem volt, különleges viszont több is, például egy vitorláshajón Mexikóban, meg egy szállodában, ahol hálából Zita felfestette a magyar népmesék motívumot a falra.

A nászutasok sátraztak is sokat, de aludtak buddhista kolostorokban, templomokban, sőt, még autószerelő-műhelyben is.  

Azt mondják, tűzoltóságon is lehet éjszakázni, mert ott mindig van valaki. Ismernek is egy magyar férfit, aki Európa tűzoltóságait járta végig ajánlólevéllel.

Lehet még szállást kapni ház- illetve kisállat őrzéséért vagy mezőgazdasági önkéntesként is.

A táj nem ad annyit, mint az ember

Ahhoz, hogy ezek az olcsó utak valóban élményekben gazdagok legyenek, nagyon fontos a kommunikáció. Zitáék szerint a helyi nyelv ismerete elengedhetetlen.

Legalább 5 szót mindenhol érdemes megtanulni, 50-100 szó ismerete minőségbeli változást jelent.

Ehhez az egyik legnagyobb segítség a vicces hangzású hizkimizki.com. Ez a program egy oldalas PDF-be gyűjti a keresett nyelv legfontosabb szavait tematizálva. Van magyar verziója is.

Hasonlóan hasznos a “Point it dictionary”. Ez egy tematizált képgyûjtemény, azoknak, akik gyengék Activityben  

– magyarázza Árpi.

A nászútra vittek saját gyártású névjegykártyát is, ami egyben emlék- és köszönőkártya is volt azoknak, akikkel útközben találkoztak. Laminált fotókon mutogatták Magyarországot, és nem átallottak ők is nyelvet tanítani. Az igazi lecke minden külföldinek az a mondat volt, hogy Köszönjük a vendégszereteteteket!

A nagy vízesések, gyönyörű tájak nem adnak annyit, mint az emberi találkozások, kulturális különbségek. A valóságot nem a hírekből lehet megismerni. Iránról például nálunk mit lehet hallani? Ezek a rettentő veszélyes emberek mindenhol megállítottak, behívtak és megvendégeltek

– foglalja össze az utazás lényegét Zita.  Árpi szerint is így lehet igazán megismerni a világot, és így érdemes élni.  

Az utazás a legjobb iskola, ahová ember járhat, és a legizgalmasabb, legszebb kaland, amivel a véges időnket tölthetjük ezen a csodálatos bolygón.