Élet-Stílus

Vérfagyasztó üzeneteket hagyott a kettős gyilkosság helyszínén az elkövető

Amerikában, San Joséban holtan találtak egy idős házaspárt. Golam és Shamima Rabbit saját lakásukban ölték meg, a gyilkos mindkettejükkel fegyverrel végzett. A testekre a rendőrség talált rá, a hatóságok rögtön lezárták a környéket és elkezdődött a helyszínelés. Nehéz eldönteni, hogy mi az ijesztőbb, ha az elkövető egyáltalán nem hagy nyomot, vagy pedig, ha szándékosan üzen a gyilkossággal. A San Jose-i helyszínen a rendőrök szinte semmilyen nyomot vagy bizonyítékot nem találtak, ám üzenetet annál inkább. Rögtön kettőt is.

Bocsi, az első gyilkolás ügyetlen lett.

Ez állt egy papírfecnire írva, amit az egyik áldozatra rögzített az elkövető. A második üzenetet a falba karcolva találták meg, amelyben a gyilkos már bőbeszédűbb volt.

Nem tudok hazug lenni, mint te. Nem tudok úgy szeretni, hogy ne mutatnám ki.

A rendőrség az üzenetek bensőséges hangneme miatt kizártnak tartja, hogy a gyilkosságot egy idegen erőszakos személy követte volna el, így mindenképp arra gyanakodnak, hogy valaki a családon belül felelős a szörnytettért. A hatóságoknak nincs könnyű dolguk, hiszen a Rabbi család egy rendkívül összetartó és zárt bangladesi közösség tagjai voltak, ahol rendkívül gyanakvóak és bizalmatlanok a kívülállókkal szemben.

Viralnova

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik