A cég érkezett állásajánlattal a 26 éves Samantha Chirichellahoz, mégis ők álltak el végül a szerződéstől. A nő szerint jogtalanul, mert amire a Con Edison hivatkozik, nevetséges.
A felek mindenben megállapodtak, s a cég az utolsó, rutinszerű háttérellenőrzést végezte, mielőtt Samantha munkába állhatott volna. Ekkor találták meg ezt a fotót a nő Instagramján.
A Con Edison álláspontja szerint a kép pornográf, és rosszat tenne a cég megítélésének, ha a rajta szereplő egyik nőt alkalmaznák. Samantha viszont azt mondja, a kép egyáltalán nem pornográf, hiszen egy művészeti kiállításra készült, három évvel ezelőtt. Szerinte a Con Edison valójában a szexuális orientációja miatt táncolt vissza az alkalmazásától. A fotó alatt ugyanis, Samantha egyik ismerőse egy hozzászólásban megkérdezte, hogy a nő valóban leszbikus-e, és ő igennel válaszolt.
„A kép semmivel sem pornográfabb da Vinci, Tiziano vagy Michelangelo alkotásainál, vagy azoknál a fotóknál, amik a Sports Illustratedben jelennek meg” – írta a manhattani bíróságra benyújtott keresetében Arthur Schwartz, a nő ügyvédje.
A Con Edison szóvivője azt nyilatkozta, hogy egyelőre még vizsgálják a problémát.
(NY Daily)