Élet-Stílus

Az emberiség szintet lépett: itt a pizzában házhoz szállított pizza

  • A kerék feltalálása
  • A penicillin feltalálása
  • A pizzából készült pizzásdoboz feltalálása

Talán ezzel a három sarkalatos ponttal lehet a leginkább leírni az emberiség nagy, fontos fejlődési szakaszait. A legutóbbi nagy durranás, ami után már semmi nem lesz ugyanolyan, New Yorkban, Brooklynban történt. Itt alkotta meg ugyanis a szemétkaja mérföldkőnek számító pizzásdobozt Sean Berthiaume, a Vinnie’s nevű pizzéria vezetője. Sean elmondta, hogy egyik este annyira unatkozott, hogy elkészített egy prototípust, ami olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek, bevezetik az éttermeikben az új találmányt. A Vinnie’s-nél csak akkor jöttek rá, hogy mekkora durranás lehet az új ehető doboz, amikor már elkezdték árulni.

 

A pizzarendelés egyik legutálatosabb mellékterméke a pizzásdoboz. Nagyrészt préselt, nem újrahasznosítható, érdes alapanyagból készül és egy idő után feltorlódnak a lakásban a dobozhegyek, hiszen egy nagy pizza elfogyasztása után keveseknek van elég erős motivációja ahhoz, hogy azonnal ki is dobják a szemetet.

Ennek a problematikának vethet véget a Vinnie’s megoldása. A kényelem persze soha nem olcsó mulatság, egy pizzadobozért több mint 10 ezer forintnak megfelelő dollárt kell fizetnünk.

Huffington Post

Ajánlott videó

Olvasói sztorik