Élet-Stílus a világ egy fura hely

Nincs is lehangolóbb látvány egy ürességtől kongó, modern fővárosnál, és az oda vezető húszsávos autópályánál

A hét Magyarországnyi buddhista ország, Burma (a totalitárius katonai rezsim ugyan 1989-ben átnevezte Mianmarra, de ezt a módosítást sosem hagyták jóvá) Ázsia egyik legszegényebbje, 2005-ben mégis képesek voltak 320 kilométerrel arrébb költöztetni a fővárost, így az addigi központ – és máig az ország legnagyobb, hatmilliós városa – Yangon (Rangoon) egyszerű várossá lényegült vissza, egy mezőgazdasági területen pedig megszületett Nepijda (Naypyidaw, jelentése Királyok lakhelye), ami a kormány szerint ma közel egymillió embernek ad otthont.

800px-Uppatasanti_Pagoda-01

Ebben a világ többi része ennyire nem biztos, hiszen a hat New York-nyi város 8, 12, 14, sőt 20 (igen, HÚSZ) sávos, gyalogosokra és riksákra való tekintet nélkül épült útjai az ürességtől konganak, így az arra járók egészen nyugodtan kifeküdhetnek az út közepére, és sütkérezhetnek a napon anélkül, hogy a forgalomtól kellene tartaniuk.

W1siZiIsInVwbG9hZHMvcGxhY2VfaW1hZ2VzLzNhNjdiNGQ1ZTQwNTZiODIzNV8yMDE2MDIyM18xMjA4MzQuanBnIl0sWyJwIiwidGh1bWIiLCI5ODB4XHUwMDNlIl0sWyJwIiwiY29udmVydCIsIi1xdWFsaXR5IDkxIC1hdXRvLW9yaWVudCJdXQ

A város lakóinak jó része egyébként nyomornegyedekben él, az óriási épületek padlóit pedig jórészt csak néhány külföldi delegáció, valamint az országot irányító katonai junta emberei járják.

15722628495_fb9ea42821_o

A város hatalmas sugárútjaira néző társasházak tetőszerkezetei a benne élők társadalmi rangja szerint van színezve, az ország jó részével ellentétben pedig itt jó az elektromos ellátás, sőt, legtöbb helyen ingyenes, nagy sebességű Wi-Fi-kapcsolatot is használhatunk.

Fotók: Atlas Obscura,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik