Élet-Stílus

Lecserélik a gyermekbénulás elleni vakcinát

Az egyik vírustörzset már sikerült teljesen kiirtani.

Több mint 150 országban lecserélik a gyermekbénulás elleni vakcinát – jelentette be az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Az új védőoltás már csak két vírustörzs ellen irányul, mert a harmadikat még 1999-ben sikerült teljesen kiirtani. Ugyanakkor a most eltávolítandó vírustörzs esetében nagyon ritkán előfordulhat, hogy mutálódik és gyermekbénulást okozhat, az új vakcinával ezt a kockázatot is megszüntetik.

Tavaly mindössze 74, idén 10 gyermekbénulásos esetet regisztráltak, az összes megbetegedés Afganisztánban és Pakisztánban történt. A több mint 30 éven át használt vakcina lecserélése hatalmas feladat, másfél évet vesz igénybe.

Az új vakcinát is cseppekben, szájon át adják be a gyerekeknek, a szakdolgozókat nem kell átképezni.  A WHO gyermekbénulás elleni programjának igazgatója szerint minden eddiginél közelebb vagyunk ahhoz, hogy a világból teljesen eltűnjön a poliovírus, amely szennyezett élelemmel vagy vízzel, szájon át juthat a szervezetbe. Minden kétszázadik fertőzés maradandó bénulást eredményez.

A WHO 1988-ban indította a gyermekbénulás kiirtását célzó programját, ennek eredményeképpen a fertőzöttek száma 1988 és 2012 között több mint 99 százalékkal csökkent. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik