Élet-Stílus

Dacol a halállal a fél szívvel született kislány, akiről már az orvosok is lemondtak

Harriet Summerhill most ünnepelte kétéves születésnapját, amire senki nem számított, hogy egyáltalán megéli majd.

A kislány már az anyaméhben olyan rossz állapotban volt, hogy azt javasolták édesanyjának, vetesse el. A babánál 20 hetes korában komoly rendellenességet állapítottak meg: kiderült, hogy

 a szíve jobb oldali része nem fejlődött ki rendesen.

szülőknek három lehetősége volt:

  • elvetetni a babát,
  • hagyni, hogy születés után hunyjon el,
  • megkockáztatni egy nyitott szívműtétet.

Végül úgy döntöttek, vállalják a kockázatot. A baba a Harriet nevet kapta, most lett két éves, és már jár, beszél, olyan dolgokat csinál, amiket a szülők álmukban sem gondoltak volna, hogy láthatnak majd.

Adnunk kellett a babának egy esélyt, még akkor is, ha csak a szíve fele működik. Tudtuk, hogy Harrietnek nem lesz majd hétköznapi élete, és más lesz, mint a többi kisgyerek, de felkészültünk rá, hogy mindent megtegyünk, hogy a legjobb esélyei legyenek. Eddig két műtéten esett át, most pedig egy boldog kislány, aki mindig meglep minket.

A babára még egy műtét vár majd valamikor 3 és 5 éves kora között. Az anya elmondta:

nehéz volt elfogadni, hogy a babánknak ennyi mindenen kell keresztül mennie, és akár el is veszíthetjük, de legalább megkapta az esélyt.

A szülők tudják, lehet, hogy később szívátültetésre lesz szüksége Harrietnek, de addig is örülnek, hogy ilyen jó állapotban van gyermekük.

Tudjuk, hogy sok kihívás áll még előttünk, de jelenleg csak élvezzük nézni, ahogy nő, fejlődik és a legtöbbet hozza ki a kis életéből.

(DailyMail)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik