Élet-Stílus

Csak egy bikinit szeretett volna venni, helyette durva alázást kapott a boltban

Teste miatt szégyenítették meg a fiatal nőt bikinivásárlás közben – ő azonban nem hagyta magát, és végül kedvezményt is kapott!

A 24 éves, Brightonban élő lány, Jessica Portelli eredetileg fürdőruhát keresett, de végül megtetszett neki egy bikini, és azzal állt be a próbafülkére várakozó sorba. Egy másik vásárló azonban kéretlen megjegyzést intézett a lányhoz: „nem vagy te túl kövér, hogy ilyeneket viselj?”

A testszégyenítésen azonban a 46-48-as méretű ruhákat hordó lány csak nevetett, sőt még jobb ötlete támadt: miután felpróbálta a bikinit, készített magáról egy fotót, és a történettel együtt kiposztolta a Facebookra.

plussize

Jessica elmondta, nem szokta magát mutogatni, de úgy érezte, egy ilyen eset után nem árt, ha állást foglal a pozitív testkép mellett. Szerinte ugyanis, sokkal szexisebb egy magabiztos, plus size nő, mint egy állandóan aggodalmaskodó 34-es méretű.

A poszt elképesztően sikeres lett, több, mint 1300-an osztották meg! A „nem vagy te túl kövér ehhez?” típusú beszólások aligha érhetnének el ekkora sikert. A bolt dolgozói is a lány mellett álltak ki, és az őt ért kellemetlenség miatt még kedvezményt is kapott a bikini árából!

(Forrás: DailyMail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik