Élet-Stílus

Szurkoláshoz borsozz, vizsgákra pedig készülj banánnal és mandulával!

Legalábbis a több ezer éves ájurvéda módszertana szerint. Továbbra is szorgosan folytatom a március elején megkezdett vatacsökkentő tavaszi tisztítókúrámat.

Időről időre azonban olyan receptekbe is belefutok, amelyek bár javarészt a diétába illeszthető alapanyagokat tartalmaznak, nagyon kis mértékben ugyan, de előírnak egy-egy, a vatának nem kifejezetten kedvező hozzávalót. Az alábbi ananászos sült rizs receptje a szójaszósz miatt épp ilyen, és bár természetesen kihagyhattam volna az összetevők közül, úgy döntöttem, a pikáns íz érdekében ezúttal megengedek egy kis “bűnözést” magamnak – kompenzáltam a “kilengést” aznap elegendő mértékű más vatacsökkentő összetevővel.

Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom
Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom

Ha már itt tartunk, a legújabb ájurvédás szakácskönyvem azt írja, hogy ha nem száz százalékosan érett, illatos ananászt tudtunk csak beszerezni (amelynek egyik ismertetőjegye, hogy a leveleit könnyen ki lehet húzni), érdemes fejjel lefelé tárolni a gyümölcsöt, míg érleljük otthon, mivel így a gyümölcscukor szépen, egyenletesen oszlik el benne. Érett ananász nélkül nem érdemes ananászos ételt készíteni, az eredmény pontosan annyira lesz jó, mint maga a felhasznált gyümölcs.

Amadea Morningstar Ayurvedikus konyha nyugatiaknak című könyvében az egyes élelmiszerek bemutatása mellett kitér az ájurvéda ételszemléletére is, illetve arra, hogy az ájurvéda rendszere természetesen az egész embert felölei: annak egymással kölcsönhatásban álló testét, lelkét és szellemét. Az ájurvéda szerint

az elfogyasztott étel az elmére is hatást gyakorol: tiszta elmével, egészséges testtel a lélek is kiegyensúlyozottabbá válik”.

Az ájurvéda rendszerében nagy jelentősége van a szattva, a tamasz és a radzsasz minőségeknek, mindennek ezen a világon tartalmaznia kell mindhármat. “A szattva kíváncsivá tesz minket, képességet ad a gondolkodásra, vágyat, hogy reggelente kikeljünk az ágyból, a radzsasz az újraszervezésre ösztönöz minket, a munkára, arra, hogy létrehozzunk dolgokat, míg a tamasz a vágy a pihenésre. Főzés esetében ez a következőképp alakul: a szattva megnyilvánul abban, hogy kitalálod, mit főzöl, meggyújtod a gyertyákat a vendégek érkezésére, kitakarítod a házat, kiszellőztetsz. A radzsasszal megfőzöd az ételt, megterítesz. A tamasz pedig azt mondatja veled: Elég! Az étel elkészült, együnk!”

Az ájurvédikus táplálkozásban az ételek is támogatják és előhozzák ezeket a minőségeket.

A szattvikus ételek tisztává teszik, lecsendesítik az elmét és segítenek a koncentrációban, illetve megtalálni az egyensúlyt.

A legtöbb nyers zöldség és gyümölcs, frissen elkészített gabonaétel, a legtöbb babféle, a tej, a friss joghurt, a ghí (tisztsított vaj), a legtöbb mogyoróféle és mag, hidegen sajtolt olaj és számos természetes édesítőszer ilyen.

Energetikailag a radzsasztikus ételek a tüzet serkentik, a kreativitást, a szenvedélyt és az agressziót. Az ájurvéda régen csatába induló katonáknak javasolta a fogyasztásukat.

Ide sorolható a hüvelyesek közül a csicseriborsó, a fehér bab és a vöröslencse, ezen kívül a sajt, a tojás, a bors, a fehér cukor, az avokádó, a fokhagyma, a padlizsán, a só, a retek, a nem friss joghurt és kefír, a túró, a citrom, a földimogyoró, az olívabogyó, az ecetes savanyúság, az édesített konzervgyümölcsök, a tökmag, a ricotta. A legtöbb radzsasztikus étel kis mennyiségben ugyanakkor nem árt: adott körülményke között az avokádó remek “földelő” és melegítő hatású lehet, heti pár gerezd fokhagyma pedig javíthatja az emésztést és a vérkeringést. “Ha azonban kávén, fehér cukron, ketchupon és zöld chilin élsz, valószínűleg elég veszekedőssé válsz”- írja a szerző.

A tamasztikus ételekről azt tartja az ájurvéda, hogy “azok belső sötétséget és zavarodottságot eredményeznek elfogyasztásuk után. Depressziós állapotot hozhatnak létre és lelassítanak bennünket. Tehetetlenné tesznek.”

Ezt a kategóriát erősíti a legtöbb gyorséttermi étel, a mikrózott és fagyasztott élelmiszerek, az alkohol, a drogok, a hagyma, a gomba (hatása kevésbé drasztikus, ha pároltan fogyasztjuk, frissen és nem gyorsfagyasztott, mikróban felmelegített formában), a hús, a hal, a margarin, a tejpor, a tartós tej. Mielőtt azonban fejvesztve nekiállnál kiüríteni a hűtődet vagy kitépni kollégád kezéből a csirkecombot, a könyv szerzője is arra int, hogy nyugodj meg és kezeld egy kicsit rugalmasabban a helyzetet. Nem kell minden ételnek szattvikusnak lennie, ha az ételek zöme az, már nagyot léptél előre, és egyszerre csak azt fogod észrevenni, hogy a szervezeted fokozatosan kezd hozzászokni a tiszta, minőségi ételekhez és egyre kevésbé kívánja a feldolgozott, tartósított, vegyszerezett termékeket.

Íme egy újabb szuper fogás, amelyet nem lehet elrontani, könnyen elkészíthető, egyúttal laktató és egészséges is:

Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom
Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom

Édes-sós ananászos sült rizs

Hozzávalók:

(2 tányérhoz)

  • 1-2 evőkanál kókuszolaj
  • 2 bögre főtt barna rizs
  • 1/2 bögre napraforgómag
  • 2/3 bögre zöldborsó
  • 2 bögre spenótlevél
  • 2/3 bögre felkockázott ananász
  • 2 gerezd aprított fokhagyma
  • 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
  • 1 csokornyi vékonyan felkarikázott újhagyma
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • ½ teáskanál szezámolaj
  • fél lime frissen facsart leve
  • csipetnyi só, bors
  • ízlés szerint egy kis chili
Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom
Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom

Egy nagyobb serpenyőben közepes lángon pirítsuk meg a napraforgómagot kb. 3-4 perc alatt, majd tegyük félre egy tányérra kihűlni.

Ugyanebben a serpenyőben hevítsük fel a kókuszolajat és kb. 5 percnyi, időnkénti kevergetés mellett pirítsuk meg rajta az újhagyma kb. 4/5-ét és az ananászkockákat. Keverjük hozzá a fokhagymát és a gyömbért is. További 1-2 perc múlva öntsük a serpenyőbe a kihűlt barna rizst és kb. 5 percig süssük tovább a keveréket, majd adjuk hozzá a spenótot, a zöldborsót és a pirított napraforgómagokat is. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint (ha csípősen szeretnétek, akkor egy kis chilit is szórhattok rá).

Végül öntsük hozzá a szójaszószt, illetve a szezámolajat is, és alaposan keverjük össze a serpenyő tartalmát még egyszer. A tűzről levéve, tálalás előtt facsarjuk rá egy fél lime levét, és szórjuk rá a maradék újhagymakarikákat.

Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom
Édes-sós ananászos sült rizs. Fotó: Kardamom

Jó étvágyat!

(Az eredeti recept forrása: http://purbodynutrition.com/)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik