Élet-Stílus

Nem tud aludni és még túlsúlyos is? Íme a megoldás!

A minőségi alvás kulcsszerepet játszik a fogyásban, ez tény. Számtalan kutatás bizonyította már, hogy az alváshiány súlygyarapodást okoz, és fordítva, a jó alvás jellemzően segíti a fogyást.

Egy új kutatás azonban rávilágított arra, hogy a fehérjedús diéta hatékonyabb lehet minden más táplálkozási irányzatnál, ugyanis ténylegesen javítja az alvás minőségét.

Vizsgálatunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy amit fogyókúra közben eszünk, az befolyásolja-e az alvásunk minőségét. És úgy tűnik, hogy a magasabb fehérjetartalmú ételek pozitívan hatnak.

– nyilatkozta Wayne W. Campbell, a tanulmány szerzője, a Purdue University táplálástudományi professzora.

Campbell és csapata két kutatást végzett a fentiek bizonyítására. 

A fehérjeforrás nem számít, de a mennyiség annál inkább

Az első kutatásban 34 túlsúlyos felnőttet vizsgáltak, akik állati illetve növényi eredetű fehérjediétán voltak. Az egyes csoportok esetében a fogyókúrázókat további három alosztályra osztották, az első csapatban 10, a másodikban 20, a harmadikban pedig 30 százaléka fehérjét fogyasztottak az alanyok.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

A kutatók elemezték a résztvevők alvási minőségét, amelyek az időtartamon túl kiterjedtek egyebekre is, nevezetesen, hogy valaki használ-e altatót, milyen gyakran ébred fel az éjszaka folyamán, milyen mély az alvása, illetve, hogy mennyi idő alatt szenderül álomba.

Az eredmények alapján az derült ki, a fehérje típusa nem befolyásolja az alvás minőségét – mind a marha-és sertéshús, mind a szója-és hüvelyes fogyasztók hasonló eredményeket értek el.

A bevitt fehérje mennyisége ezzel szemben mérvadó volt, minél többet fogyasztottak belőle, annál inkább javult az alvás minősége. 

Édes álom

A kutatás azonban nem ért véget ezzel. Campbellék egy másik vizsgálatban magas fehérjetartalmú diétát folytatók alvását hasonlították össze olyan alanyokéval, akik normál mennyiségű fehérjét visznek be a szervezetükbe diéta közben.

Itt 44 túlsúlyos és elhízott felnőttet követtek nyomon négy hónapig. A diétában összeválogatott ételek mindkét csoportban azonosak voltak, annyi különbséggel, hogy az egyik csoport hozzáadott tejet és fehérjeport fogyasztott pluszban, míg a normál-fehérjetartalmú diétát követők szénhidrát-pótlást kaptak. A fehérjebevitelt minden fogyókúrázó esetében a testsúly alapján mérték be, de jellemzően kétszer nagyobb adagot kapott az egyik csapat a másiknál.

Az emelt mennyiségű fehérjét fogyasztó fogyókúrázók – az alvás minősége szempontjából – javuló tendenciáról számoltak be a vizsgálati időszak alatt, míg a normál-fehérje diétát folytató alanyoknál a negyedik hónap végére növekedett a rossz alvások száma.

Miért csípi az álommanó a fehérjét?

De vajon miért alszunk jobban attól, ha fehérjében dús ételeket eszünk? Korábbi kutatások szerint az alvás-ébrenlét ciklussal kapcsolatba hozható agyi neurotranszmittereket vagy biomarkereket befolyásolja az, hogy mit eszünk. Pontosabban, a magasabb protein bevitel megváltoztathatja a szervezet inzulin és aminosav szintjét, amelyek hatnak a szerotonin és a melatonin szintre, amik pedig befolyásolják az alvást. Annak ellenére, hogy Campbell kutatásai nem mérik ezeket a biomarkereket, azt mondja, ez lehet a magyarázat a tanulmány eredményeire.

Ám végül is mindegy, hogy mi húzódik meg a háttérben. A fehérje biztosan a diéta kulcsfontosságú része, vagyis érdemes belőle sokat fogyasztani. És ha még jól is fogunk tőle aludni, az csak plusz pont.

(via HuffPost)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik